USA
Ezrek tüntettek Trump ellen és mellett
Tüntettek Donald Trump amerikai elnök ellen és mellette, az Egyesült Államok egyes nagyvárosaiban hétfőn ezrek vonultak az utcára, a protestálás néhol elfajult és összecsapásokba torkollott.
2017.05.02 07:08MTINew Yorkban mintegy kétszáz ember vonult az utcára az elnök ellen, Chicagóban ellepték a tüntetők a belvárost, a washingtoni Fehér Ház előtt protestálók pedig azt skandálták: "Donald Trumpnak mennie kell".
Az oregoni Portlandban a rendőrségnek közbe kellett lépnie, mert a tüntetők füstbombákat hajigáltak, kirakatokat törtek be, gyújtogattak és megtámadták a rendőröket. Több tüntető benyomult a városháza épületébe. Legalább három embert letartóztattak, majd a rendőrség visszavonta a tüntetésre kiadott engedélyt.
Az északnyugati Washington államban lévő Seattle-ben nemcsak Trump ellen, hanem mellette is tüntettek, de a Trump-pártiakat az egyik tüntető kővel dobálta meg. A rendőrök letartóztatták.
Los Angelesben Trump hívei amerikai zászlókat lobogtattak és hazafias dalokat énekeltek, az elégedetlenkedők pedig az egyik parkban gyűltek össze és amerikai zászlók mellett "szeretetet és ne gyűlölködést" feliratú táblákat tartottak a magasba.
Philadelphiában és Pittsburghben tanárok tüntettek, Phoenixben petíciót fogalmaztak az állam törvényhozóihoz, arra szólítva őket, hogy támogassák a bevándorlók családjait, Trump ellen tüntettek Las Vegasban és Providence városában is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06