Lezuhant orosz gép
Másfél tucat holttestet emeltek ki a Fekete-tengerből
A Fekete-tengerbe zuhant orosz gép tizennyolc utasának holttestét emelték ki eddig vízből.
2016.12.29 06:23MTIEz derült ki a halottaknak és a repülőgép maradványainak felkutatását végző orosz parancsnokság szerdai összesítéséből.
Az orosz védelmi minisztérium lezuhant Tu-154 típusú gépének utasai közül – a parancsnokság szóvivője szerint – a nap folyamán három ember holtteste és mintegy húsz testrész került elő. Hozzáfűzte: a fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel szerencsétlenséget szenvedett repülőgépen utazók közül eddig tizennyolcnak a holttestét találták meg.
A szóvivő rámutatott, hogy a kutatási művelet jelenleg is tart. A búvároknak szerdán sikerült kiemelniük az áldozatok személyes tárgyait, karórákat, egy hátizsákot ruhákkal, valamint egy mobiltelefont. Emellett a felszínre hoztak több roncsdarabot is, köztük a szárny egy részét.
Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe két perccel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton. Az orosz hatóságok szerint terrorcselekmény nem szerepel szerencsétlenség fő lehetséges okai között. A Kommerszant című orosz napilap szerdán közölt értesülései szerint a fékszárny meghibásodása okozhatta a tragédiát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06