Diplomácia
Obama hivatalos látogatást kezdett Berlinben
Csaknem három napig tartó hivatalos látogatást kezdett Barack Obama amerikai elnök szerda este Berlinben.
2016.11.16 18:47MTIA távozó elnök európai búcsúlátogatásának utolsó állomásán rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be, a német főváros 50 kilométeres körzetében repülési tilalmat rendeltek el 3 ezer méter magasságig, a város központjának nagy részét lezárták, és mintegy 5 ezer rendőrt vezényeltek a péntek délutánig tartó eseménysorozat biztosítására.
A hivatalos program csütörtökön kezdődik; az amerikai elnök Angela Merkel kancellárral tárgyal, aki azonban szóvivőjének tájékoztatása szerint már szerda este felkeresi őt szállásán, az Adlon Hotelben, ahol együtt vacsoráznak.
Pénteken a német kancellár és az amerikai elnök Theresa May brit miniszterelnökkel, Francois Hollande francia elnökkel, Matteo Renzi olasz kormányfővel és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel tárgyal a német fővárosban. A megbeszélések középpontjában a transzatlanti kapcsolatok jövője, Oroszország, a szíriai válság és az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelem áll. Az amerikai elnök Berlinből Peruba utazik tovább.
A Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap pénteki számában közös vendégkommentárt közöl Angela Merkeltől és Barack Obamától, a szerdán közzétett részletek szerint a két vezető azt a meggyőződését hangsúlyozza, hogy nem lehet visszatérni a globalizáció előtti világhoz, és a németeknek és az amerikaiaknak meg kell ragadniuk a lehetőséget arra, hogy a közös értékek és eszmék alapján formálják, alakítsák a globalizáció folyamatát.
Úgy vélték, nem fér kétség ahhoz, hogy a tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi szerződés (TTIP) a német és az amerikai munkavállalók, gazdálkodók és fogyasztók hasznára válna.
Hozzátették: tudomásul kell venni, hogy a globalizált világban az egyik országban hozott döntések komoly következményekhez vezetnek más országokban, ezért szükség van a TTIP-ben lefektetett szabályokra, hogy a transzatlanti közösség meg tudjon birkózni ezzel a kihívással.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06