Illegális bevándorlás

Összesen 115 terrorista érkezett menekültként Ausztriába

Az osztrák belügyi tárca összesen mintegy 290 olyan Ausztriában tartózkodó személyről tud, aki iraki vagy szíriai háborúban a szélsőségesek oldalán harcolt, vagy készül részt venni a fegyveres konfliktusban.

2016.11.14 10:57MTI

Eddig összesen 115 terrorista érkezett menekültként Ausztriába - számolt be az Österreich című napilap hétfői száma.

A lap Wolfgang Sobotka belügyminiszter közlésére hivatkozva azt írta, hogy a tárca összesen mintegy 290 olyan Ausztriában tartózkodó személyről tud, aki iraki vagy szíriai háborúban a szélsőségesek oldalán harcolt, vagy készül részt venni a fegyveres konfliktusban. Az újság szerint egy részük szociális segélyben, havi 840 eurós támogatásban is részesül.

A lap arról is ír, hogy a minisztérium 44 olyan, korábban Ausztriában tartózkodó emberről tud, aki az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez csatlakozott és a harcok során életét vesztette. A hatóságok ötven ember kiutazását tudták megakadályozni, 87-ről pedig tudják, hogy már biztosan visszatértek Ausztriába.

Az osztrák belügyminisztérium által közölt legfrissebb adatok szerint október végéig több mint 30 ezer menedékkérelmi eljárás indult meg, ami a meghatározott felső határ 81 százaléka.

A kormány korábbi döntése értelmében idén legfeljebb 37 500 menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. Amennyiben ennél többen érkeznek, akkor a belbiztonság és a közrend veszélyeztetésére hivatkozva bevezetik a szükségállapotot, és Ausztria lezárhatja a határait.

Tavaly mintegy 90 ezer menedékkérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, 2014-ben pedig 28 ezer.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.