Magyar zarándokok is voltak közöttük
Ferenc pápa Európa szegényeivel találkozott a Vatikánban
Bocsánatot kért a szegényektől elforduló keresztényekért Ferenc pápa, aki egész Európából érkezett hatezer rászorulóval találkozott a Vatikánban pénteken, közöttük több mint nyolcvan magyar zarándokkal is.
2016.11.11 17:01MTIA Szent Márton ünnepnapján a vatikáni audienciateremben tartott találkozón Ferenc pápa spanyol nyelven mondott rögtönzött beszédében kijelentette, bocsánatot kér a szegényektől elforduló keresztényekért. "Bocsánatot kérek az Evangéliumot nem olvasó keresztényekért, bocsánatot kérek tőletek minden egyes alkalomért, amikor egy keresztény egy szegénnyel szemben elfordul" - fogalmazott Ferenc pápa. Hangsúlyozta, hogy nem csak a katolikusoknak, hanem minden kereszténynek egy, a szegényekért cselekvő egyházat kell akarnia.
Hozzátette, a szegények nem rabszolgák és nem méltóság nélküli emberek. "A szegények az egyház szívében vannak" - mondta Ferenc pápa. Az egyházfő úgy fogalmazott, a szegények egyben példaképek is, mivel "amikor nagy gazdagságot birtokolsz, megfeledkezel a szegényről, amikor szegény vagy, kezet tudsz nyújtani a szenvedőnek".
A találkozó végén Ferenc pápa néma imát mondott az őt körülvevő zarándokokkal, akik az egyházfő vállára tették a kezüket vagy pápai ruháját fogták meg.
Budapestről negyvenen érkeztek Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes és az általa alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálat kísérőivel. Egyikük ajándékot is adott át a pápának. Szent Márton szülővárosából, Szombathelyről, valamint Kemenesfalváról további negyvenen érkeztek a szombathelyi egyházmegyei Karitász vezetésével. A magyar zarándokcsoport tagjai felemelőnek és egyedüli élménynek nevezték a Ferenc pápával való találkozót.
A hatezer résztvevő szombaton a római városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikában imavirrasztáson vesz részt, majd koncerten Ennio Morricone karmester vezénylésével. Vasárnap Ferenc pápa mutat be nekik szentmisét a Vatikánban.
A Ferenc nevet választó katolikus egyházfő megválasztása óta a társadalom peremén élő, a kortárs társadalom és kultúra által "selejtezett" embereket felkaroló egyházat hirdeti. A november 20-án lezáruló irgalmasság szentéve utolsó találkozóját Ferenc pápa a fedél nélküliekkel, rászorulókkal, szegényekkel tartja, ahogyan tavaly is - a szentév kezdetén - a Szent Péter-bazilika szentkapujának megnyitása után az első útja a legnagyobb római menhelyre vezetett.
Ferenc pápa zuhanyzókat állított fel a Szent Péter tér szomszédságában, menhelyet nyitott a Vatikán közelében, és folyamatosan pénzadományokkal segíti a Rómában és a világ számos részén az utcán élő embereket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06