Terrorizmus
Terrorizmus támogatása miatt ítéltek el egy radikális brit hitszónokot
Bűnösnek találta terrorizmus támogatásának vádjában a londoni központi büntetőbíróság Anjem Choudary radikális brit muszlim hitszónokot és társát, Mohammed Mizanur Rahmant.
2016.08.16 20:37MTIA két férfi ellen egy évvel ezelőtt emeltek vádat. Ügyükben július 28-án született ítélet, amelyet jogi okokból csak kedden ismertettek. Büntetésüket szeptember 6-án hirdetik ki, akár tízévi szabadságvesztéssel is sújthatják őket.
Anjem Choudary többször is az Iszlám Állam terrorista szervezet és annak vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi támogatására szólított fel előadásain, amelyeket aztán a világhálón is közzétett.
Az Iszlám Állam betiltott szervezet Nagy-Britanniában, így a tagság már önmagában bűncselekmény.
Mindkettőjüket 2014. szeptember 25-én tartóztatták le a londoni rendőrség terrorellenes ügyosztályának összehangolt akciójában azzal a gyanúval, hogy az Iszlám Állam tagjai. A Scotland Yard akkor kilenc embert vett őrizetbe.
A radikális hitszónok korábban az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a brit hatóságok által 2010-ben törvényen kívül helyezett el-Muhadzsirun élén állt. Akkor került a brit elhárítás figyelmének középpontjába, amikor nyilvánosan mártíroknak nevezte a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozat elkövetőit, és nem sokkal később “iszlám forradalom” kirobbantására buzdította nagy-britanniai híveit.
A 49 éves Choudary egy ízben arra is felszólította követőit, hogy állítólagos homoszexualitása miatt kövezzék halálra Peter Mandelsont, az ellenzéki brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veteránját.
A terrorelhárítás csaknem 20 éve igyekezett bíróság elé állítani a hitszónokot, akit azzal vádol, hogy az általa vezetett – törvényen kívüli – szervezetekkel együtt fiatalokat toborzott és radikalizált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:13 NMHH: Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
- 12:12 Filmrészletek kerültek elő az Egri csillagok első filmváltozatából
- 11:05 Az amerikai elnök felháborítónak nevezte az ICC főügyésze által kezdeményezett elfogatási parancsot
- 10:04 Nagy István: 15,6 milliárd forint támogatást nyújt a kormány bemutatóüzemek létesítésére
- 9:02 Szijjártó Péter: nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között
- 8:30 Az EU a mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendeletet fogadott el
- 7:30 Hazaárulásért 14 évre ítéltek egy novoszibirszki fizikust
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06