Egy politikai fogoly halála miatt
"Szekusokat" és egy volt kommunista belügyminisztert állítottak bíróság elé Romániában
Vádat emelt a román katonai ügyészség hétfőn a Securitate - a kommunista politikai rendőrség - egykori vezetője, Tudor Postelnicu, valamint két tartalékos tisztje, illetve George Homostean volt belügyminiszter ellen, akiket egy volt politikai fogoly, Gheorghe Ursu 1985-ben kínvallatások nyomán bekövetkezett haláláért tartanak felelősnek.
2016.08.01 10:50MTIAz építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1985-ben tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut főleg azért üldözték, mert a kommunista diktatúrát bíráló kommentárokat juttatott el az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.
A katonai ügyészség szerint a vádlottak - Marin Parvulescu tartalékos őrnagy és Vasile Hodis tartalékos ezredes - akik abban az időszakban a Securitate tisztjei voltak, úgy akarták leplezni Ursu börtönbe zárásának politikai indítékait, hogy egy illegális valutabirtoklási ügyet "gyártottak" neki. A két "szekust" (Securitate-tisztet) emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják az áldozat halálához vezető verések, testi-lelki kínzás, az élethez való emberi jog korlátozása miatt.
A Securitate volt vezetőjét és a volt belügyminisztert bűnsegédlettel vádolják. A katonai ügyészség hétfői közleménye egyebek mellett azt rója fel nekik, hogy 1985 őszén Románia párizsi és washingtoni nagykövetségéhez az Ursu-ügy politikai, megtorló jellegét meghamisító hivatalos iratokat juttattak el.
Az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el a 2012-ben hatályba lépett új román büntető törvénykönyv szerint. Romániában két éve megkezdték a - sajtó által "kommunista pribékeknek" nevezett - volt börtönparancsnokok elszámoltatását, de Homostean és Postelnicu az első két politikai vezető, akiknek nem végrehajtókként, hanem értelmi szerzőkként kell felelniük a kommunizmus idején elkövetett embertelenségekért.
Ursu haláláért eredetileg csak egy volt cellatársát vonták felelősségre - aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt -, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azt a vizsgálatot, amely a vallatást vezető szekusok esetleges bűnösségére próbált fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták. A legfőbb ügyész azt követően rendelte el a dosszié újbóli kivizsgálását, hogy az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori tisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06