Terror ellen
Feloldják a rendkívüli állapotot Franciaországban
Július 26-án feloldják a tavaly november 13-i merényleteket követően életbe léptett rendkívüli állapotot Franciaországban.
2016.07.14 18:29MTIEzt jelentette be csütörtökön Francois Hollande francia államfő, aki egyben hangsúlyozta, a terrorizmus jelentette fenyegetés továbbra is fennáll.
A francia elnök a francia forradalom kitörésének napjáról megemlékező július 14-i katonai parádét követően beszélt erről.
Hollande szerint “nem tarthatjuk fenn örökké a rendkívüli állapotot.” “Van-e ugyanakkor fenyegetés? Igen.” – tette hozzá.
A francia államfő továbbá elmondta: katonai tanácsadókat küldenek Irakba, hogy segítsenek az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet helyi fellegvárának a visszafoglalásában. Ez a dzsihadista szervezet jelentkezett korábban a 130 áldozatot követelő párizsi támadások elkövetőjeként is.
Emellett Hollande ismét arra sürgette Theresa May új brit miniszterelnököt, hogy mihamarább kezdje meg a tárgyalásokat az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból.
A Franciaországban elrendelt rendkívüli állapot egyebek mellett lehetőséget ad a rendőrségnek arra, hogy házi őrizetben tartson minden olyan embert, akinek tevékenysége megzavarhatja a közrendet, éjjel-nappal házkutatást tarthat bírói engedély nélkül, és gyülekezési tilalmat rendelhet el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
- 9:21 Vívó-vk - Siklósi Gergely aranyérmes Saint-Maurban
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06