Ünnep és megemlékezés
Majdnem egymillióan voltak a kölni melegfelvonuláson
Csaknem egymillióan vettek részt vasárnap Kölnben a Christopher Street Day (CSD) elnevezésű, évente megrendezett melegfelvonuláson, amelyen a három héttel ezelőtti orlandói tömegmészárlás áldozatairól is megemlékeztek.
2016.07.03 19:57MTINils Schmidt, a rendezvény szóvivője 950 ezer résztvevőről beszélt, ez – mint mondta – nagyjából megegyezik az esemény tavalyi látogatottságával.
A szóvivő szerint ezzel rácáfoltak azokra a korábban hangoztatott félelmekre, amelyek szerint a Florida amerikai szövetségi állambeli Orlando egyik melegbárja ellen elkövetett, 49 ember életét kioltó támadás miatt visszaesik majd a résztvevők száma az idei kölni rendezvényen.
A menet a rendőrség szerint békésen zajlott le, annak részét képezte egy “We are Orlando” (Orlando vagyunk) nevű csoport is. Az áldozatok emlékére ezenkívül 49, félárbocra engedett szivárványszínű zászlót tűztek ki a nyugat-németországi nagyvárosban.
Schmidt hangsúlyozta, hogy bár a CSD-parádé első kölni megrendezése, 1991 óta sok mindent elértek, továbbra is hátrányos megkülönböztetés éri a melegeket és a leszbikusokat. Épp ezért fontos folytatni a “küzdelmet a társadalmi elfogadásért” – tette hozzá.
Az LGBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) hátrányos megkülönböztetése ellen szervezett rendezvények sorában a Christopher Street Day parádé az egyik legnagyobbnak számít Németországban.
A felvonulást évről évre a New York-i Christopher Streeten 1969-ben tartott első melegparádé emlékére rendezik meg. Az 1969-es rendezvény előzményeihez tartozott, hogy a rendőrség a Christopher Streeten rátámadt a Stonewall Inn nevű, főleg homoszexuálisok által látogatott bárra. Az akkor történtekről a melegek azóta minden évben számos országban – így Németországban is – megemlékeznek, azonos jogokért és társadalmi egyenjogúságért tüntetve a melegek és leszbikusok számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06