Erőszakos cselekményektől tartanak
Betiltották a csütörtöki tüntetést Párizsban
Erőszakos cselekményektől tartva a francia hatóságok betiltották szerdán a munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozni kívánó szakszervezetek csütörtökre tervezett párizsi felvonulását.
2016.06.22 11:55MTIFranciaország történetében évtizedek óta nem volt példa hasonló döntésre, amelyre a megegyezés hiánya miatt került sor.
A hatóságok azt szerették volna, ha a hét elégedetlenkedő szakszervezet ülősztrájkot rendez, amelyet a biztonsági erőknek sokkal egyszerűbb lett volna kordában tartania. A szakszervezetek ebbe nem egyeztek bele, így a körzeti rendőrség közleménye szerint nem látott más megoldást, minthogy betiltsa a tüntetést.
Két szakszervezet vezetője válaszul azonnali meghallgatást követelt Bernard Cazeneuve francia belügyminisztertől.
Christian Paul szocialista törvényhozó az I-Télé tévécsatornának adott interjújában “történelmi tévedésnek” nevezte a demonstráció betiltását. “Ez az első alkalom 1958 óta, hogy egy kormány, egy miniszterelnök betiltja a legjelentősebb szakszervezetek által szervezett tüntetést” – mutatott rá Paul.
A demonstráció betiltása előtt nem sokkal Jean-Claude Mailly, a Munkáserő (FO) nevű szakszervezet vezetője Manuel Valls francia kormányfőt tette felelőssé a párbeszéd zátonyra futásáért. Mailly az RMC francia rádióadónak azt mondta: “a tekintélyelvűségébe csontosodott” miniszterelnök a betiltással azt kockáztatja, hogy ”Franciaország csatlakozik a demokráciának nem nevezhető országok sorához”.
A szakszervezetek immár több mint három hónapja tüntetnek folyamatosan a kormány tervezett munkajogi változtatásai ellen, amelyek fő célja a tíz százalék feletti munkanélküliségi ráta csökkentése. A tiltakozások többször a demonstrálók és a rendőrök közötti összecsapásokba torkolltak, számos ember megsérült, többeket pedig letartóztattak.
Kedden több mint 130 ezren írták alá azt az internetes petíciót, amely a “Nem tartom tiszteletben a tüntetés betiltására vonatkozó döntést” címet viselte.
A szakszervezetek június 28-ra újabb megmozdulást hirdettek Párizsban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06