Terrorizmus

Megölték vagy sem Abu Bakr al-Bagdadit?

Több hír kering a neten, köztük az is: a terrorista vezér megsebesült, de él, és az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes szövetség sem erősítette meg a haláláról szóló hírt.

2016.06.14 15:48ma.hu

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének állítólagos haláláról tudósított kedden a szíriai kormányhoz közeli Samaa, illetve az al-Ekbaríja szaúdi állami hírtelevízió a dzsihadistákhoz kötődő hírügynökségre hivatkozva - írja az atv.hu.

A dzsihadista szervezettel kapcsolatban álló Amak hírügynökségre hivatkozva több közel-keleti hírforrás azt jelentette: Bagdadi áldozatul esett az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásainak Rakkában, a terrorszervezet szíriai "fővárosában". Az értesülések szerint a terroristavezér vasárnap reggel vesztette életét a koalíció szíriai légcsapásaiban.

Az Amak állítólagos - az Iszlám Állam nevében nyilvánosságra hozott - közleménye szerint megölték a dzsihadisták "kalifáját".

Abu Bakr al-Bagdadit a szövetség Rakkára mért légicsapásai során ölték meg a ramadán ötödik napján - fűzték hozzá. Az iszlám böjti hónap, a ramadán június 5-én vette kezdetét. Nyugati forrásból nem kommentálták a bejelentést.

Az al-Szumaríja iraki tévé már június 10-én jelentette Ninive tartománybeli forrásokra hivatkozva, hogy Abu Bakr al-Bagdadi és az IÁ további magas rangú emberei megsebesültek a koalíciós erők egyik légicsapásában, amelyet a szervezet egyik parancsnoki épületére mértek a szíriai határ közelében.

Chris Garver ezredes, a nemzetközi koalíció egyik szóvivője azonban aznap azt írta a Reuters hírügynökségnek elküldött e-mailjében, hogy "egyelőre semmit nem tud megerősíteni".

Az izraeli israelnationalnews.com ugyanakkor arról írt, hogy a támadás után al-Bagdadit egy járművel elszállították, állapotáról semmit nem lehet tudni.

Az terrorszervezet az Irakban és Szíriában elfoglalt kiterjedt területein 2014 derekán kiáltotta ki "kalifátusát".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.