Illegális bevándorlás
Mindössze két menekült érkezett a görög égei-tengeri szigetekre az elmúlt 24 órában
Míg februárban napi átlagban 2000 ember érkezett, addig mára számuk átlagosan napi 30 főre csökkent.
2016.06.10 14:51MTIMindössze két menekült érkezett a görög égei-tengeri szigetekre az elmúlt 24 órában a török partokról - közölte pénteken a migránsválsággal foglalkozó görög válságstáb. Míg februárban napi átlagban 2000 ember érkezett, addig mára számuk átlagosan napi 30 főre csökkent.
Ugyanakkor a szigeteken a menekültügyi helyzet továbbra is feszült. A befogadó- és regisztrációs központokban több mint 8000-en élnek, menedékkérelmük feldolgozása pedig munkaerőhiány miatt elhúzódik. Emellett a táborokban többször is zavargások törtek ki.
Felbőszült lakosok Moria településen – ahol a Leszbosz szigetén tartózkodó menekültek többsége van elszállásolva – verbális kirohanásokat intéztek a sziget székhelyének, Mitílíninek a polgármestere és a városi tanács tagjai ellen. Néhányan közülük azt állították, hogy településükön törvénytelen állapotok uralkodnak a “fosztogató” migránsok miatt.
Ban Ki Mun ENSZ főtitkár június 18-án tervez látogatást tenni Leszboszon, hogy személyes benyomást szerezzen a helyzetről.
Az Európai Unió és Törökország között megkötött alku értelmében azokat a migránsokat, akik március 20-a után illegálisan léptek Görögország területére, menedékkérelmük megvizsgálását követően – amennyiben azt elutasítják – visszaküldik Törökországba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06