Könnyebb sérüléseket szenvedett
Elgázolták Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét
Elgázolta egy személygépkocsi szerda este egy aradi gyalogátjárón Bognár Leventét, a város alpolgármesterét, aki megsérült a balesetben.
2016.06.09 16:46MTIA Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott alpolgármester az Aradi nap híradása szerint orr- és vállcsont törést szenvedett. Az orrát csütörtökön megműtötték, és orvosai később döntik el, hogy a vállsérülései esetében is szükség lesz-e a sebészi beavatkozásra. A politikus a portálnak elmondta, a baleset a zebrán történt. Akkor lépett le a járdáról, amikor látta, hogy a közeledő gépkocsi lassít, de érthetetlen okból a sofőr nem állt meg, hanem újra gyorsítani kezdett. Az alpolgármestert a gázoló autós vitte a sürgősségre.
Bognár Levente az Aradi nap portálnak elmondta: a törvényeknek megfelelően a kórház értesítette a rendőrséget, amely hivatalból elindította az ügy kivizsgálását.
"Testben kevésbé, de lélekben ép vagyok" - idézte az elöljárót a portál.
Bognár Levente 2000 óta tölti be az aradi alpolgármesteri tisztséget. A vasárnapi választáson ismét helyi képviselői mandátumot szerzett, az aradi választás megnyerő Nemzeti Liberális Párt pedig közölte: továbbra is alpolgármesterként számít Bognár Leventére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06