Romániai
Marosvásárhelyen Soós Zoltán megóvja a polgármester-választás eredményét
Megóvja a marosvásárhelyi polgármester-választás eredményét Soós Zoltán független jelölt, aki 1705 szavazattal maradt alul Dorin Florea román jelölttel szemben.
2016.06.06 18:48MTIAz MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint választási "csalás alapos gyanúja" miatt nyújtják be kedden az óvást, aznap délig pedig várnak minden olyan tárgyi bizonyítékot a választópolgároktól, amelyekkel meg lehet erősíteni az óvást. A mindhárom erdélyi magyar párt által támogatott független jelölt stábja szerint kérdőjelek merültek fel az érvénytelen szavazatokkal kapcsolatban, amelyek száma körülbelül ugyanannyi, mint az első két jelölt közötti különbség.
Eszerint az érvényes és érvénytelen szavazatokat tartalmazó űrlapokat, valamint az eredményekről kiállított jegyzőkönyveket lezárt és lepecsételt mappában kellett volna továbbítaniuk a szavazókörzetek elnökeinek a városi választási iroda székhelyére, amely a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban működik.
Soós kampánystábja szerint több pecsét nélküli vagy felnyitott és újrapecsételt, a szavazókörzetek által érvénytelennek nyilvánított szavazóűrlapokat tartalmazó mappát szállítottak a városi választási irodába, ami szerintük megteremtette a csalás lehetőségét.
Azt is a rendellenességek között említik, hogy a Civil Elkötelezettség Mozgalom megfigyelői és Soós Zoltán szavazóbiztosai által tett feljelentések nem jutottak el a városi választási bizottságokhoz. A feljelentéseket a szavazókörzetekben tapasztalt rendellenességek miatt nyújtották be a megfigyelők és a szavazóbiztosok.
A vasárnapi önkormányzati választáson a 2000 óta hivatalban levő Dorin Florea 27 262 szavazatot kapott, a második helyen végző Soós Zoltán 25 557 voksot gyűjtött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06