Amerikai előválasztás
Hillary Clinton nyerte meg az előválasztást Puerto Ricóban
Hillary Clinton a voksok 61,8 százalékát nyerte el, míg Bernie Sanderst a szavazók 38 százaléka támogatta.
2016.06.06 08:23MTITöbb mint hatvan százalékos szavazataránnyal Hillary Clinton nyerte meg az amerikai elnökválasztásra készülő demokraták előválasztását Puerto Ricóban Bernie Sanders vermonti szenátor előtt. A volt külügyminiszter - aki spanyol nyelvű Twitter-üzenetében köszönte meg támogatóinak a voksokat - ezzel egészen közel került ahhoz, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje.
Az Egyesült Államok külső területének - és nem önálló szövetségi államnak - számító Puerto Ricóban csak a demokraták tartottak vasárnap előválasztást, a republikánusoké március elején volt.
A választásra jogosultak hatvan delegátusról döntöttek.
Hillary Clinton a voksok 61,8 százalékát nyerte el, míg Bernie Sanderst a szavazók 38 százaléka támogatta.
Ezzel a volt külügyminiszter - aki szombaton az Amerikai Virgin-szigeteken is megnyerte a jelölőgyűlést - közel került ahhoz, hogy ő legyen a demokraták elnökjelöltje, hiszen immár csupán kevesebb mint harminc küldött támogatását kell megnyernie hozzá. Ezt kedden meg is szerezheti, mert a következő előválasztások közül Kaliforniában és New Jerseyben a közvélemény-kutatások őt jelzik győztesnek. A demokrata elnökjelöltséghez 2383 küldött támogatása szükséges.
Puerto Ricóban csaknem kétmillió-kilencszázezren regisztráltatták magukat a választásokra, és a részvételi arány is nagyon magas volt. A kampányban mind Clinton, mind Sanders a karibi sziget óriási, 73 milliárd dolláros adósságának kezelését ígérte. Sanders bizottság létrehozásával vizsgáltatta volna felül az adósságállományt, Clinton pedig átütemezést ígért arra az esetre, ha ő lenne az Egyesült Államok következő elnöke.
A magas részvételi arányt elemzők azzal is magyarázzák, hogy a sziget lakóinak ez volt az utolsó alkalmuk arra, hogy befolyásolják a Fehér Házért folyó küzdelmet. Annak ellenére ugyanis, hogy a sziget lakói amerikai állampolgárok, ahhoz nincs joguk, hogy a novemberi választáson voksoljanak. Puerto Rico státusa ugyanis ezt nem teszi lehetővé: a sziget nem tagja az uniónak, hanem önálló állam, amely önként társult az Egyesült Államokhoz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
- 15:09 Csaknem 150 millió forintos fejlesztés indul Medgyesegyházán
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06