Terrorizmus
Dzsihadistáknak szánt amfetaminszállítmányt foglaltak le Görögországban
Görög és amerikai nyomozók 26 millió, gyaníthatóan az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosainak szánt amfetamintablettát foglaltak le az Athén melletti Pireusz kikötőjében.
2016.06.03 14:21MTIA kábítószerre egy konténerben bukkantak rá.
A szállítmány Indiából érkezett, a címzett pedig egy líbiai cég volt, amelyet azzal gyanúsítanak, hogy együttműködik a dzsihadista szervezettel - jelentette a Kathimerini és az Ethnosz című görög újság.
Nyomozói körökből származó információk szerint a dzsihadisták arra használják az élénkítő hatású tablettákat, hogy legyőzzék félelmüket és a fáradtságot.
Az elsősorban Szíriában és Irakban tevékenykedő Iszlám Állam 2014 vége óta jelen van Líbiában is, ahol a Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatása óta uralkodó káoszt kihasználva vetette meg lábát.
A dzsihadista szervezet ellenőrzése alatt van többek között a néhai líbiai diktátor szülővárosa, Szirt.
A tengerparti település felszabadítását az ENSZ közvetítésével nemrég megalakult líbiai egységkormány, valamint a vele párhuzamosan működő, a kelet-líbiai Tobrukban székelő vezetés is elsődleges feladatának tekinti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
- 20:22 Cannes - Mesterséges intelligenciával erősítették a fesztivál biztonságát
- 20:13 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták az egyik áldozat holttestét
- 19:21 Franciaországba rekordösszegű külföldi befektetés érkezik idén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06