Mást akarnak
Lemondott az ukrán miniszterelnök
Arszenyij Jacenyuk televíziós beszédében közölte, hogy hivatalosan április 12-én, kedden nyújtja be lemondását a parlamentnek.
2016.04.10 17:23MTIA "Tíz perc a miniszterelnökkel" című, több ukrán tévécsatorna által sugárzott műsorban - amelyben a kormányfő hetente számolt be az általa vezetett kabinet tevékenységéről - ezúttal posztjáról való távozását jelentette be Jacenyuk.
Hozzátette, hogy hivatalosan április 12-én, kedden nyújtja be lemondását a parlamentnek.
Indokolásul kijelentette, hogy új többség formálódik a parlamentben, és az államfő mögött álló frakció, Petro Porosenko Blokkja Volodimir Hrojszman jelenlegi házelnököt akarja látni a miniszterelnöki poszton. Ismételten leszögezte, hogy nem ragaszkodik a miniszterelnöki székhez. Szavai szerint Hrojszman és az új koalíciós megállapodásban foglaltak folytonosságot biztosítanak a kormányzásban, beleértve a megkezdett reformok véghezvitelét.
Közölte, hogy az általa vezetett Népi Front frakciója marad a koalícióban, mert - mint mondta - "ma ez az egyetlen eszköz, amely biztosítja az állam védelmét".
Hangsúlyozta, hogy a kormányfői poszt teher és eszköz, nem pedig privilégium. "Nem engedhető meg, hogy a jelenlegi háborús helyzetben destabilizálódjon a végrehajtói hatalom, ami pedig elkerülhetetlenül megvalósul, ha a lemondásom után nem alakul meg mihamarabb Ukrajna új kormánya" - figyelmeztetett Jacenyuk.
Hozzáfűzte, hogy büszke arra, amit az általa vezetett kabinet végzett, szerinte még sok mindent értékelni fognak a jövőben abból, amit megtett.
A bejelentésre reagálva Vadim Deniszenko, a Porosenko mögötti frakció egyik tagja az Eszpresszo ukrán televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy képviselőcsoportja támogatni fogja a parlamentben Jacenyuk távozását tisztségéből. Szavai szerint biztos abban, hogy Hrojszman lesz az új miniszterelnök.
Arszenyij Jacenyuk 2014. február 27-től töltötte be a miniszterelnöki tisztet. A 2014 őszén tartott parlamenti választások után megerősítette őt a parlament a kormányfői tisztségben. Idén februárban bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene és az általa vezetett kormánnyal szemben, azonban a javaslat nem kapta meg a szükséges számú támogatószavazatot. Ezért a két nagy kormányfrakciót, Jacenyuk és Porosenko pártját tették felelőssé a koalíció kisebb tagjai - Julia Timosenko Haza pártja és a lembergi polgármester vezette Önsegély -, amelyek tiltakozásul kiléptek a koalícióból Ezáltal megszűnt a kormány többsége az ukrán törvényhozásban.
Heteken át folytak a tárgyalások, és még ma sem világos, hány párt alkotja majd az új kormánytöbbséget az ukrán parlamentben. Timosenko Haza pártja teljesíthetetlennek látszó előfeltételt - 18 előterjesztés elfogadását - szabta ahhoz, hogy aláírjon egy új koalíciós megállapodást a két nagy parlamenti párttal. Az Önsegély nem hajlandó újra csatlakozni a kormánykoalícióhoz, de jelezte, hogy kívülről támogatná az új kabinetet. Sajtóhírek szerint az sem kizárt, hogy független képviselők belépésével növelik meg Porosenko blokkjának és Jacenyuk Népi Frontjának képviselői számát, így biztosítva a két párt többségét a törvényhozásban. Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál számításai alapján tíz képviselő belépésével már meglenne a többségük a 450 fős perlementben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06