Tüntetés
Francia gimnazistát vert a rendőr
Őrizetbe vettek csütörtökön egy rendőrt Párizsban, aki múlt héten bántalmazott egy gimnazistát a munkajogi reform elleni egyik tüntetésen.
2016.03.31 15:14MTIA rendőrt aznap állították elő, amikor a diákok és a munkavállalók ismét utcára vonultak, hogy a vitatott törvénytervezet visszavonását követeljék.
A rendőrt az országos rendőrséget felügyelő szervezet, az IGPN párizsi központjában hallgatták ki a párizsi ügyészség által indított eljárás keretében.
Egy közösségi oldalon a múlt heti tüntetésekről megjelent felvételen az egyik párizsi gimnázium közelében egy 15 éves fiú fekszik a földön, miközben egy rendőr azt kiabálja neki, hogy kelljen fel. Miközben a két rendőr által lefogott fiatal megpróbál felállni, az egyik megüti. Ezt a rendőrt vették őrizetbe csütörtökön az ügyészség szerint.
Bernard Cazeneuve belügyminiszter felháborodásának adott hangot, és közigazgatási vizsgálatot is elrendelt a rendőrségnél. A párizsi prefektúra azt állítja, hogy a gimnazisták megdobálták a rendőrségi járműveket és erőszakoskodtak, ezért léptek fel ellenük.
A munkajogi reform elleni újabb tiltakozónapon mintegy kétszáz országos felvonulás közül a legjelentősebb csütörtök délután kezdődik Párizsban, ahova több tízezer embert várnak a szervezők.
A diákok gyülekezése közben a rendőrök máris a tüntetők közé keveredő rendbontókat vettek őrizetbe a fővárosban. A 12 előállított ember kesztyűt és kapucnit viselt, és megdobálta a rendőröket. Hasonló rendbontások történtek délelőtt Nantes-ban és Rennes-ben, ahol a rendőrök könnygázzal válaszoltak a rájuk támadó rendbontóknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06