Terrorizmus
Tovább uszít az Iszlám Állam: több európai nagyvárost is célba vettek
A párizsi és brüsszeli terrortámadásokat kitervelő és végrehajtó terrorsejt további európai városokat vett célba nyomozati információk szerint. Ezeknek a merényleteknek az előkészületei jelenleg különböző fázisokban tartanak.
2016.03.24 21:50ma.huA lefoglalt elektronikai eszközökről, kihallgatásokból, potenciális elkövetők által nyilvántartott adatbáziokból az Egyesült Államok terrorellenes egységei arra következtetnek, hogy jelenleg is folyamatban van további célpontok elleni terrortámadások előkészülete - írja az atv.hu.
Nyomozók vizsgálták meg azt a brüsszeli apartmant is, amelyből a belgiumi elkövetők végrehajtották a 31 halálos áldozatot követelő merényletek előkészítését. A lakásban találtak térképeket, amelyeken további lehetséges célpontokat is megjelöltek az Iszlám Állam terroristái.
Egy belga terrorellenes tisztviselő azt mondta, a brüsszeli IÁ-s sejt két csapatra oszlott, akik az elmúlt napokban történt vérfürdőnél jóval nagyobb pusztítást terveztek egy terrortámadás-sorozat keretében Belgiumban.
A belga hatóságok az elmúlt napokban letartóztatták Salah Abdeslamot, a párizsi merényletek egyik kitervelőjét, valamint azonosítottáka brüsszeli mészárlást előidéző 5 fős banda 3 tagját. Ketten még mindig szökésben vannak.
Tisztviselők szerint még mindig terroristák tucatjai, ismert IÁ-s tagok vannak Európában, akik készek a brüsszeli és párizsi merénylők nyomdokába lépni. A potenciális helyszíneket még nem hozták nyilvánosságra, mert a nyomozók további titkosszolgálati információkat gyűjtenek még. A CNN forrás mindenesetre leszögezte, a potenciális célpontok szinte napok alatt megváltozhatnak. Sok minden múlik azon, hogy az Iszlám Állam által kiképzett végrehajtók mennyire látnak lehetőset egy-egy helyszín elérésébe.
Az Iszlám Állam legfrissebb videójában is tovább bátorította a rejtett támogatóit, hogy csapjanak le a Nyugatra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06