Terrorizmus
Gyújtogatás történhetett egy palesztin szemtanú házánál
A házban élők beszámolója szerint a tűz kitörése előtt valaki betörte az épület hálószobájának ablakát, majd robbanást hallottak. A lakók időben kimenekültek, ezért csak a család egyik tagját szállították kórházba füstmérgezés gyanújával.
2016.03.20 10:15MTITűz ütött ki a tavaly nyári, egy palesztin család három tagjának életét kioltó merénylet szemtanújának lakóházában vasárnap hajnalban, a rendőrség gyújtogatásra gyanakszik - értesült a Háárec című újság honlapja.
A házban élők beszámolója szerint a tűz kitörése előtt valaki betörte az épület hálószobájának ablakát, majd robbanást hallottak. A lakók időben kimenekültek, ezért csak a család egyik tagját szállították kórházba füstmérgezés gyanújával.
A Duma nevű palesztin faluban lévő ház mindössze néhány méterre található attól az épülettől, amelyre tavaly július végén Molotov-koktélt dobtak, majd a gyújtóbomba okozta tűzben, illetve később a kórházban életét vesztette a Davasba család három tagja: a szülők és egyik kiskorú fiúgyermekük. A másik, ötéves kisfiukat fél évig egy izraeli kórházban ápolták súlyos égési sérülésekkel.
A vasárnap lángba borult épület tulajdonosa - aki rokona a korábbi áldozatoknak - két arcát kendővel eltakaró férfit látott tavaly júliusban, amikor segíteni a házhoz sietett. Az izraeli ügyészség idén az év elején vádat emelt szélsőséges izraeli zsidó fiatalok ellen a nyári merénylet ügyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06