Amerikai előválasztás

A Fehér Ház bírálja a Trump rendezvényein eluralkodó erőszak eltűrését

Republikánus vetélytársai is elhatárolódnak tőle, a hét végén két másik elnökjelölt-aspiráns, Marco Rubio floridai szenátor és John Kasich ohiói kormányzó interjúkban bírálta.

2016.03.15 13:07MTI
hirdetés

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője napi sajtóértekezletén hétfőn bírálta a vezető republikánus politikusokat, mert szerinte nem lépnek fel az ellen, hogy Donald Trump a kampányrendezvényein bátorítja az erőszakot.

A Fehér Ház szóvivője úgy fogalmazott, hogy prominens republikánus politikusok, miközben rosszallásukat fejezik ki Trump megnyilvánulásai miatt, egymás után tesznek hűségnyilatkozatot a üzletemberből lett elnökjelölt-aspiránsnak, s biztosítják őt támogatásukról. "Nehéz ezek után komolyan venni fanyalgásukat Trump megosztó retorikája miatt" - mondta Earnest. Hozzátette, hogy előbb-utóbb valakinek mégiscsak elő kell állnia, és igazi vezetői képességeket kell mutatnia.

A Fehér Ház szóvivője ugyanakkor úgy vélte: eljött az ideje, hogy még többen utasítsák el Trump szerinte veszélyes befolyását.

Donald Trumpot - a republikánusok pillanatnyilag legnépszerűbb és a Fehér Házért folyó versenyben vezető elnökjelölt-aspiránsát - egyre több kritika éri a kampányrendezvényein eluralkodó erőszak miatt. A milliárdos üzletember ugyan elhárítja a felelősséget, de az amerikai politikai osztály és az elemzők szinte egybehangzó véleménye szerint uszító retorikája nagymértékben felelős az erőszakért.

Republikánus vetélytársai is elhatárolódnak tőle, a hét végén két másik elnökjelölt-aspiráns, Marco Rubio floridai szenátor és John Kasich ohiói kormányzó interjúkban bírálta őt. Hétfőn Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke ismételten "aggasztónak" nevezte a Donald Trump rendezvényein történt atrocitásokat, bár ezekért részben a protestálókat okolta. Ryan, aki wisconsini politikus, az egyik helyi rádiónak adott interjújában beszélt a Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsairól. Az interjúban kifejtette, hogy a politikusoknak mindig van felelősségük abban, hogy milyen hangulat alakul ki a rendezvényeiken. "Az erőszak megbocsátására soha nincs mentség, de arra a kultúrára sincs, amely ezt az erőszakot előhívja" - fogalmazott Ryan.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.