Bizonyítékaik vannak
Az AI szerint szándékosan bombáztak kórházakat az oroszok
A jogvédő szervezet nyilvánosságra hozott jelentése szerint a bizonyítékok alapján legalább hat egészségügyi intézmény ellen intéztek tervezett támadást Aleppó tartományban az elmúlt 12 hét alatt.
2016.03.03 13:54MTIAz Amnesty International (IA) nemzetközi jogvédő csütörtökön bejelentette: cáfolhatatlan bizonyítékai vannak arra, hogy szándékosan, katonai stratégiájuk részeként támadtak Szíriában kórházakat Oroszország és a szíriai kormány haderői, ami kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát.
A jogvédő szervezet nyilvánosságra hozott jelentése szerint a bizonyítékok alapján legalább hat egészségügyi intézmény ellen intéztek tervezett támadást Aleppó tartományban az elmúlt 12 hét alatt. Az Amnesty International úgy ítéli meg, hogy a támadások célja a szíriai kormányerők előrenyomulásának egyengetése volt Aleppó részei része felé.
Az AI jelentése konkrét példaként emlékeztet arra, hogy tavaly december 25-én rakétatalálatok romba döntötték a Bagdad Kórházat Hreitan városában. A támadásban meghalt egy egészségügyi dolgozó, harminc ember pedig megsebesült. Közülük közül tízen a kórház dolgozói voltak, húszan pedig a betegei.
Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi: Oroszország tagadja, hogy szíriai hadműveleteiben célpontjai voltak polgári személyek. Bassár el-Aszad szíriai elnök szintén tagadja, hogy civileket támadott volna hadserege, bár azt is mondta, hogy háborúban elkerülhetetlen ártatlanok halála.
Az Orvosok az Emberi Jogokért nevű megfigyelő csoport kimutatásai szerint eddig 346 támadás ért egészségügyi létesítményeket Szíriában a háború öt éve alatt. Ezek közül 315-öt szíriai kormányerők, vagy orosz erők hajtottak végre.
Ami a legutóbbi legsúlyosabb esetet illeti: február 15-én az észak-szíriai Aleppó és Idlíb tartományokban legalább öt egészségügyi intézményt és két iskolát ért rakétacsapás, és a támadásokban az ENSZ szerint közel ötven civil halt meg, köztük gyerekek. A támadásokat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár "a nemzetközi jog súlyos megsértésének" tekinti. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szóvivője, Steven Warren ezredes, is azt mondta, hogy feltehetően orosz vagy szíriai harci repülők bombáztak le az észak-szíriai kórházakat és iskolákat, de Moszkva határozottan visszautasította a vádakat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 18:45 Az LMP további kérdésekre vár választ az orosz metrókocsik ügyében
- 17:45 Négy új minisztert iktatott be a lengyel elnök
- 16:42 A globális fenntarthatóságról és a geotermikus energiáról egyeztetett az E21
- 15:41 Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az 'ördög ügyvédje'-perben
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06