EU-csúcs

Fico: Szlovákia a B-terv mellett áll ki az európai határok védelmét illetően

Szlovákia az európai határok védelmét illetően egyértelműen a B-terv mellett, vagyis a macedón(-görög) és bolgár(-görög) határokon létrehozandó második védvonal érdekében fog nyomást gyakorolni.

2016.02.18 15:45MTI

Robert Fico szlovák kormányfő a pozsonyi törvényhozás európai ügyekkel foglalkozó bizottságának ülésén, a brüsszeli EU-csúcsra történő elutazása előtt ismertette a találkozón általa képviselendő álláspontot.

Fico a TASR szlovák hírügynökség szerint elmondta: kész támogatni azt az elképzelést is, amely szerint főként a schengeni külső határok védelmére kell összpontosítani a török-görög határövezetben és azzal egyidejűleg megvalósítani az EU és Törökország akciótervét, ám akkor tudni akarja, mennyi időre van szükség e terv kivitelezésére. A politikus az akcióterv megvalósításával kapcsolatos kétségeinek már a hétfői prágai V4-es csúcstalálkozón is hangot adott, úgy fogalmazva: Törökországnak és Görögországnak két hónapja van arra, hogy teljesítsék vállalásaikat.

A szlovák kormányfő a csütörtöki bizottsági ülésen azt mondta, hogy amíg nem fog működni a schengeni külső határok védelme a görög-török határon, addig a B-terv megvalósítását fogják kérni. Fico azt ígérte, egyértelműen a B-terv érdekében fog nyomást gyakorolni.

A szlovák kormányfő szólt arról is, hogy a brüsszeli csúcson kiáll az európai határ és partvédelmi egység mihamarabbi létrehozása mellett. Kiemelte: helyteleníti, hogy ebben a kérdésben júniusig tartó egyeztetéseket terveznek és csak azokat követően kerülhetne sor a jogi háttér megteremtésére. "És mikor kezdene működni, télen? Akkor már minek?" - vetette fel Fico, hozzátéve: a határokat most kell megvédeni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.