Szíria

Döbbenetes videó: 30 óra után túlélőket találtak a lebombázott kórház romjai alatt

Három túlélőt sikerült kihúzni a szíriai Idlib tartomány lebombázott kórházában, melyet az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet működtetett. A mentők és önkéntesek további két kórházi dolgozók után kutatnak.

2016.02.17 19:29ma.hu

Túlélőkre bukkantak a bombázások után 30 órával az Orvosok Határok Nélkül földig rombolt kórházában - írja a hirado.hu.

A hétfői légicsapások több Idlib és Aleppo tartománybeli kórházat és iskolát is eltaláltak, az említett kórház öt dolgozója is az ötven áldozat között volt.


A drámai felvételen a romok között ragadt egyik túlélő látható, akit egyszerre több mentő próbál kihúzni a törmelék közül.

A légicsapások elkövetőit a török és francia tisztviselők is háborús bűnösöknek nevezték, Ban Ki-Moon ENSZ-főtitkár szerint a bombázás nemcsak embertelen tett volt, de végrehajtói nemzetközi jogsértést követtek el.

A közelben portyázó dzsihadista csoportokat bombázó Oroszország visszautasította Ankara gyanúsításait, az orosz egészségügyi miniszter pedig hangsúlyozta, csapataik csak az Iszlám Állam fegyvereseit célozzák.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.