Mexikóban
A gazdagság, a hiúság és a gőg kísértésétől óvott a pápa
"Az igazi boldogság forrása a másokról való gondoskodás, mások méltóságának a megóvása."
2016.02.15 09:06MTIA gazdagságot, a hiúságot és a gőgöt nevezte a keresztény emberre leselkedő három legfőbb kísértésnek Ferenc pápa vasárnap a mexikói Ecatepecben bemutatott szentmise alkalmával, hangsúlyozva, hogy az igazi boldogság forrása a másokról való gondoskodás, mások méltóságának a megóvása.
A katolikus egyházfő Mexikóvárosból helikopteren érkezett az ország második legnépesebb városába, ahol több mint 300 ember gyűlt össze a szentmise helyszínéül választott egyetemi negyed területén.
A pápa homíliájában arra buzdította híveit: nyissák ki szemüket, hogy lássák a világ igazságtalanságait, azt, hogy az "Isten nagy álma és terve" (hogy mindannyian az ő fiai legyünk) miként foszlik szét egy olyan társadalomban, amelyet a "kevesek" sajátítanak ki maguknak, megfosztva másokat a javaktól és a méltóságuktól.
Ferenc pápa három olyan kísértést nevezett meg, amellyel szerinte a keresztény embernek nap mint nap meg kellene küzdenie, s amely megpróbálja tönkretenni azt az igazságot, melynek megőrzésére eredetileg teremtetett.
Az első ilyen kísértés a gazdagság, az a vágy, hogy az ember csak magának akarjon felhalmozni mindenkinek járó javakat, s hogy kenyerét mások verítéke, szenvedése és keserűsége által szerezze meg.
A hiúság olyan hamis tekintélyre való törekvés, amely mások lekicsinylésén alapul, lényege pedig az, hogy valaki elkeseredetten törekszik akár öt percig tartó hírnévre, olyanra, amely ugyanakkor nem ad teret mások hírneve számára.
A gőg a katolikus egyházfő szerint nem más, mint törekvés arra, hogy valaki felsőbbrendűnek tartsa magát, úgy érezve, hogy ő nem osztozhat az "egyszerű halandók" sorsában, és nap mint nap úgy imádkozik a Mindenhatóhoz: "Köszönöm, uram, hogy hogy nem olyannak teremtettél, mint amilyenek ők!".
Ez a három kísértés megpróbálja lealacsonyítani, tönkretenni az embert, megfosztani az örömtől és a frissességtől az evangéliumot - hangsúlyozta a pápa.
Arra ösztönözte a hívőket, hogy saját lelkükben adjanak számot, mennyire engedtek ezeknek a kísértéseknek, s hogy mennyire hiszik azt, hogy a másokkal való törődés, a mások megélhetésére, méltóságára való odafigyelés az öröm és a remény forrása lehet.
"Jézust választottuk, nem az ördögöt, az ő nyomdokain kívánunk haladni, de tudjuk, hogy ez nem könnyű" - állapította meg Ferenc pápa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06