Illegális bevándorlás
Szlovénia folytatja a kerítésépítést
A szlovén államfő szerint Szlovénia döntése, hogy kerítést épít Horvátországgal közös határán, helyes volt.
2015.12.23 13:07MTIA szlovén kormány újabb tíz kilométer hosszú pengés drótkerítést telepített Horvátországgal közös határán Varasdtól (Varazdin) északra, a szlovéniai Ormoznál - közölte a horvát közszolgálati televízió szerdán.
Annak ellenére, hogy az országban és külföldön is többen tiltakoznak a kerítés felhúzása ellen, a szlovén kormány nem áll el a tervétől. Korábban már 140 kilométer hosszú pengés drótkerítés épült Horvátországgal közös határán.
Borut Pahor szlovén államfő a szlovén közszolgálati televíziónak adott kedd esti interjújában elmondta: az Európai Unió korlátozni akarja az Európába irányuló menekültáradatot, amely tavaszra még jobban felerősödhet, ezért Szlovénia döntése, hogy kerítést épít Horvátországgal közös határán, helyes volt.
Pahor úgy véli, hogy az EU-ban nincs egyetértés arról, miként kell viszonyulni a Közel-Keletről érkező bevándorlókhoz, és milyen közös rendelettel volna csökkenthető az áradat, ezért azokkal az intézkedésekkel szemben, amelyeket egyes tagországok vezetnek be, nagy megértéssel és toleranciával viseltetnek.
Az államfő ugyanakkor a migrációs válság kezelését illetően egységre szólította fel a szlovén politikai pártokat.
Szlovéniába kedden 2118 migráns érkezett vonattal a horvátországi Bródból. A legfrissebb ljubljanai adatok szerint az országban október közepe óta csaknem 350 ezer menekültet regisztráltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06