Terrorizmus

Iskolákat zártak be terrorfenyegetés miatt Los Angelesben

Az intézkedés több mint ezer iskolát és mintegy 640 ezer általános és középiskolás tanulót érint a körzetben.

2015.12.15 17:57MTI
Fotó: Twitter

Terrorfenyegetés miatt bezárták kedden az iskolákat Los Angelesben - jelentette be a város vezető oktatási illetékese.

Az intézkedés több mint ezer iskolát és mintegy 640 ezer általános és középiskolás tanulót érint az oktatási körzetben. A szülőket arra kérték, hogy tartsák otthon a gyerekeiket.

Ramon Cortines egy sajtótájékoztatón elmondta: az iskolák biztonságáért felelős rendőri szervezet egyik vezetője reggel öt órakor értesítette, hogy nem egy, hanem több iskolát is veszély fenyeget a városban. Mint mondta, befolyásolta a döntésben a december 2-i, 14 halálos áldozatot követelő merénylet a közeli San Bernardinóban.

A fenyegetés komolyságát a városi rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda(FBI) is vizsgálja, de részleteket nem közöltek. A The Los Angeles Times című lap rendőri forrásokból úgy tudja, hogy valaki telefonon robbantásos merénylettel fenyegetőzött, és a rendőrség ezt szavahihetőnek minősítette.

Az MTI helyszíni tudósítója a Híradóban azt mondta: egyelőre annyit lehet tudni, hogy a telefonon, sms-ben vagy e-mailben érkezett fenyegetés szerint táskákban, csomagokban lehet robbanószer.

Az iskolák mindaddig zárva maradnak, amíg meg nem bizonyosodnak a biztonságukról - mondta Steve Zipperman, az iskolai rendőrség vezetője.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.