Merényletek Párizsban
A gyülekezési tilalom ellenére hatalmas sorok a véradó helyeken Párizsban
A párizsi prefektúra arra kérte a párizsiakat, hogy ne hagyják el a lakhelyeiket az előző esti, legalább 128 áldozatot követelő merényleteket után. A hatóságok ugyanakkor nem tiltották meg a városban a közlekedést.
2015.11.14 13:27MTIA péntek este kihirdetett rendkívüli állapot részenként gyülekezési tilalom van érvényben Párizsban és a főváros környéki három megyében szombat déltől legalább jövő csütörtök délig. Ennek ellenére a véradó helyeken hatalmas sorok alakultak ki. A Le Monde című napilap tudósítása szerint a véradó helyek túlterheltek, az embereknek legalább öt órát kell várakozniuk, hogy sorra kerüljenek, de senki nem megy el.
"Az embereknek szükségük van az együttlétre. Nagyon sok fiatal jön, miután a véradási kérés nyilvános lett a Facebookon" - írta a lap internetes oldalán.
A francia véradó szolgálat vezetője hivatalosan is megerősítette, hogy az Ile-de-France régióban valamennyi véradó központ le van terhelve, olyan sokan érkeztek a felhívást követően.
Az üzletek, éttermek, kávéházak és a mozik is kinyitottak szombaton, a múzeumok viszont zárva tartanak és a sporteseményeket is elhalasztották Párizsban.
"A kulturális közintézmények az Ile-de-France régióban ma zárva tartanak" - közölte a kulturális tárca.
A párizsi Operában elmarad a szombatra tervezett koncert és a Philharmonie nevű új koncertterem is egész hétvégén zárva tart. A Versailles-i kastélymúzeum és a Louvre reggel kinyitottak, délben azonban mindkét intézmény bezárt.
A párizsi régióban a hétvégére tervezett sportrendezvényeket törölték, máshol az országban azonban megtartják őket.
A Párizstól keletre található Disneyland park a merényletek áldozatai iránti szolidaritásból nem nyitott ki szombaton.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06