Izraelben
Már elsőtől tanulniuk kell majd egymást nyelvét az arab és a zsidó iskolásoknak
"A nyelvtudás valódi hidat épít az országban élő népek közé."
2015.10.29 03:30MTIAz izraeli parlament első olvasásban egyhangúlag elfogadta szerdán azt a törvényjavaslatot, amely szerint a gyerekeknek már első osztálytól tanulniuk kell majd az izraeli héber nyelvű iskolákban az arab nyelvet, az arab iskolákban pedig a héber nyelvet - jelentette a Máárív című újság honlapja.
Az indítványt együtt nyújtotta be négy képviselő: a kormányzó jobbközép Likud párttól Oren Hazan, a közös arab listát képviselő Hanin Zuábi, a balliberális Merec párt színeiben politizáló Iszavi Fridzs, és a balközép Cionista Párt egyik képviselője, Éjál Ben Rúven.
A plénumon jelen lévők - az összes képviselő mintegy fele - egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadták el javaslatot. Hazan örömét fejezte ki a lapnak, hogy minden frakció támogatta az új törvényt. "Éppen ebben az órában, amikor a terrorhullám nem szűnik, tettekkel kell erősíteni az együttélést" - mondta a képviselő.
"A nyelvtudás valódi hidat épít az országban élő népek közé"- hangsúlyozta. "Ha ismerni fogjuk egymás nyelvét, hidat verhetünk és megérthetjük, hogy egyenlők vagyunk, ugyanazokról az ügyekről beszélünk és ugyanolyanok a hobbijaink" - tette hozzá a likudos képviselő.
Az indítvány a parlamenti szabályok szerint a továbbiakban egy bizottsághoz kerül, majd törvényerőre emeléséhez második és végső, harmadik olvasásban is szavaznak róla az izraeli honatyák.
A héberül tanító zsidó iskolákban eddig is oktatták a gyerekeket arabul, de csak a felsőbb osztályoktól. A középiskolákban a gyerekek jelentős része abbahagyja az arab nyelv tanulását, mivel akkortól az már nem kötelező.
Az Izraelben élő arabok jelenleg a népesség 17,5 százalékát alkotják, ők az 1948-ban, Izrael megalakulásakor az ország területén maradt arab lakosság leszármazottai.
"Ez a törvényjavaslat a fényt jelenti az alagút végén éppen az elítélendő rasszizmus és a polarizálódás jelenségei közepette" - vélekedett Éjál Ben Rúven. Hanin Zuábi szerint a törvény a kölcsönös tiszteletet alapozza meg.
A telepeseket támogató jobboldali Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) nevű pártot képviselő Moti Jogev arra hivatkozva ellenezte a javaslatot, hogy a gyerekeknek nehéz lesz befogadni a tananyagot a tanórák korlátozott száma miatt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06