Illegális bevándorlás
Régi területvita miatt nem működnek együtt a görögök a törökökkel az uniós határon
Görögország semmi szín alatt nem hajlandó együttműködni Törökországgal az uniós külső határ védelmében az Égei-tenger keleti részén, ahol a legtöbb menekült átkel az EU területére.
2015.10.18 20:48MTIErről Alekszisz Ciprasz görög kormányfő tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt a napokban a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint.
A hetilap értesülése alapján Angela Merkel a héten telefonon egyeztetett görög kollegájával, aki elmondta, hogy a görög parti őrség semmiképpen nem működik együtt a török parti őrséggel az Égei-tenger keleti részén kialakult helyzet rendezésében.
A térségben az embercsempészek szinte háborítatlanul tevékenykednek. A görög fél azonban nemcsak arra nem hajlandó, hogy közösen járőrözzön a törökökkel, hanem arra sem, hogy összehangolják a járőrözési tevékenységet.
Alekszisz Ciprasz ezt azzal magyarázta, hogy Görögország nem kíván a határok közvetett elismeréseként értelmezhető jelzéseket, gesztusokat tenni.
A Welt am Sonntag értékelése szerint a görögök elzárkózása súlyos csapás Angela Merkel válságkezelő tervére, amelynek egyik központi eleme a görög-török uniós határ védelmének erősítése.
A fejlemény azt jelenti, hogy a kancellár már csak Recep Tayyip Erdogan török államfőre számíthat.
"Ha Erdogan intézkedik, a balkáni migrációs útvonal 5-6 nap alatt elnéptelenedik" - mondta a Welt am Sonntagnak Angela Merkel egy név nélkül nyilatkozó bizalmasa.
A lap szerint a kancellár normális körülmények között soha nem utazott volna két héttel egy parlamenti választás előtt Törökországba, hogy tárgyaljon az államfővel és a miniszterelnökkel.
Angela Merkel a vasárnapi isztambuli látogatásra azért vállalkozott, mert Erdogan ezt szabta meg a menekültválság kezelését célzó uniós akcióterv támogatásának egyik feltételéül - írta a Welt am Sonntag.
Görögországnak és Törökországnak évtizedek óta vannak területi vitái, és a két NATO-tagország viszonya hagyományosan feszült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06