Terrorveszély
Római prefektus: az Iszlám Állam terroristái fenyegetik a szent év biztonságát
"Nem vagyunk nyugodtak, aggódunk a jelentős számú ember Rómába való érkezése miatt."
2015.10.18 19:57MTIAz Iszlám Állam terroristái fenyegetik a szent év biztonságát - figyelmeztetett Franco Gabrielli római prefektus, aki elismerte, hogy az esemény szervezői aggódnak a több tíz millió zarándok biztonsága miatt.
A Ferenc pápa által meghirdetett szent év december 8-tól jövő november 20-ig tart. Az egész világból harminc millió olasz és külföldi hívő, valamint turista érkezését várják.
A Vatikánban és a Róma városában zajló egyházi eseményről Franco Gabrielli az olasz főváros prefektusa nyilatkozott, aki korábban az olasz polgári védelmet is vezette.
"Nem vagyunk nyugodtak, aggódunk a jelentős számú ember Rómába való érkezése miatt" - jelentette ki Franco Gabrielli. Hozzátette, teljesen más a nemzetközi politikai helyzet mint a legutolsó, 2000-ben rendezett jubileumi szent évben. Azóta a terrorizmus általi fenyegettség veszélye erősödött éppen az IÁ tagjai által tervezett esetleges merényletek miatt is. Az IÁ év eleje óta több videót közölt, amelyekben Róma és a Vatikán"megszállásával" fenyegetett. A felvételeken a dzsihadista szervezet zászlói lobogtak a római Colosseum és a római Szent Péter téren levő obeliszk tetején.
Franco Gabrielli úgy fogalmazott, hogy biztonsági szempontból éppen a szent év hónapjaiban a Róma utcáin mozgó tömeg igényel kiemelt figyelmet azzal a további négy millió lakossal, aki az olasz fővárosban és környékén naponta saját járművel és tömegközlekedéssel utazik.
A szent évért felelős kormánybiztost Matteo Renzi olasz miniszterelnök november elején nevezi ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06