Illegális bevándorlás
Milanovic: rákényszerítettük a magyarokat, hogy fogadják a menekülteket
"Nem volt megállapodás a magyarokkal. Rákényszerítettük őket, hogy fogadják a menekülteket, úgy, hogy odaküldtük az embereket, és továbbra is ezt fogjuk tenni."
2015.09.19 10:57MTIZoran Milanovic horvát miniszterelnök szombat reggel látogatott el a magyar határ melletti Pélmonostorra, ahol felmérte a helyzetet, és beszélt a Vöröskereszt dolgozóival, valamint azzal a mozdonyvezetővel, akit péntek este vettek őrizetbe Magyarországon. Ő vezette azt a vonatot, amelyen mintegy ezer migráns felfegyverzett horvát rendőrök kíséretében érkezett Magyarországra.
Milanovic a helyszínen tartózkodó újságíróknak azt mondta: megítélése szerint működik a "B-terv".
A kormányfő pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az ország lehetőségei korlátozottak, ezért átérnek a "B-tervre", és a magyar határhoz irányítják az menekülteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06