Görög adósság
Schäuble elégedett az új mentőprogrammal, a Bundestag szerdán szavaz
A német pénzügyminiszter üdvözölte az új görög mentőprogramról kötött megállapodást egy vasárnapi lapinterjúban, de figyelmeztette az athéni vezetést, hogy szigorúan ellenőrzik majd a reformokat.
2015.08.16 16:14MTIA program elindításához még a német törvényhozás alsóházának (Bundestag) felhatalmazása is szükséges, a testületet szerdára rendkívüli ülésre hívták össze, hogy döntsön a kérdésben.
Wolfgang Schäuble szerint a Görögországnak szánt harmadik pénzügyi mentőcsomagról az euróövezeti pénzügyminiszterek pénteki brüsszeli ülésén kötött megállapodás "vállalható és megfelel a júliusi euróövezeti csúcson lefektetett elveknek".
Az athéni vezetéssel ugyan "igen fáradságos" tárgyalásokat kellett folytatni, de végül sikerült megértetni, hogy "nem lehet elkerülni a valódi és mélyreható reformokat" - tette hozzá a miniszter a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak nyilatkozva.
A nemzetközi hitelezők szigorúan ellenőrzik majd a megállapodás betartását. A "reformokat pontról pontra meg kell valósítani", és minden további segítség az előírt intézkedések végrehajtásától függ - szögezte le Wolfgang Schäuble, a konzervatív CDU politikusa.
Elégedett a megállapodással a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) is. "A tárgyalásokat professzionálisan és gyorsan zajlottak, és Ciprasz (görög kormányfő) megmutatta, hogy politikai sorsát összeköti Görögország euróövezeti tagságának ügyével" - mondta a Bild am Sonntagnak Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, az SPD egyik legtekintélyesebb vezetője.
A pénteki brüsszeli döntés után még több euróövezeti tagország parlamentjétől is felhatalmazást kell szerezni a harmadik mentőprogram elindításához. A német Bundestag hozzájárulása is szükséges. Norbert Lammert, a Bundestag elnöke szerdára, augusztus 19-re rendkívüli ülésre hívta össze a képviselőket, az egyetlen napirendi pont a kormányzat előterjesztése az új görög mentőprogramról.
Az SPD és az ellenzéki Zöldek képviselői várhatóan túlnyomó többségben elfogadják a kormány előterjesztését, vagyis arra szavaznak, hogy a Bundestag adj meg a felhatalmazást a kormánynak a 86 milliárd eurós mentőprogramban való részvételhez. A nagyobbik ellenzéki párt, az SPD től balra álló Baloldal - amely az első két mentőprogramot még támogatta - elutasítja a megállapodást, arra hivatkozva, hogy túlságosan szigorúak a megszorítások.
A CDU/CSU frakcióban továbbra is elégedetlenség tapasztalható, bár a 311 tagú képviselőcsoport többsége igennel szavaz majd.
Július közepén, amikor a harmadik mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséről kellett dönteni, hatvanan nemmel szavaztak és 5 képviselő tartózkodott, ami minden korábbinál nagyobb elégedetlenséget jelez a görög válság kezelésével kapcsolatban az Angela Merkel vezette konzervatívok soraiban. A voksolás előtt frakcióülésen tartott próbaszavazáson még csak 48-an szavaztak nemmel és 3 képviselő tartózkodott, amikor pedig legutóbb a görög válság kezeléséről szavazott a Bundestag - februárban, amikor a második mentőprogram meghosszabbításáról döntöttek -, a CDU/CSU-frakcióban csupán 29-en szavaztak a kormány indítványa ellen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06