Ukrán válság

Lapjelentés szerint Washington fegyverszállítást fontolgat

A Moszkva támogatását élvező kelet-ukrajnai szakadárok fokozódó támadásainak hatására a NATO katonai vezetése és az amerikai kormány több tisztségviselője egyre inkább hajlik arra, hogy az Egyesült Államok védelmi célú fegyverekkel és felszereléssel lássa el a kijevi kormány ostromlott erőit.

2015.02.02 18:30MTI

A The New York Times nyomán az AP hírügynökség is megszólaltatott hétfőn egy névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztségviselőt, aki megerősítette, hogy Obama a válság kiéleződése nyomán újraértékeli az Ukrajnának való fegyverszállítás lehetőségét, ám rámutatott, hogy ezzel kapcsolatban komoly aggályai vannak. Szavai szerint az ügyben nem várható azonnali döntés.

Barack "Obama elnök még nem döntött ilyen értelmű segítségnyújtásról. Az ukrán erők által az elmúlt hetekben elszenvedett sorozatos kudarcok miatt azonban az Obama-kormány új megközelítésben vizsgálja a katonai támogatás kérdését" - írta honlapján a befolyásos amerikai liberális napilap.

A NYT értesülése szerint Philip Breedlove, a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnoka mellett a csütörtökön Kijevbe látogatni készülő John Kerry külügyminiszter, valamint Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is kész újra megvitatni a fegyverszállítások ügyét.

Egy meg nem nevezett tisztségviselő a lapnak azt mondta, hogy Susan Rice, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója - aki az elmúlt hónapokban elutasította a fegyverszállításra irányuló javaslatokat - most már ugyancsak hajlik a kérdés felülvizsgálatára.

"Attól tartva, hogy (Ukrajna) védelmi fegyverekkel való ellátása a tétek emelésére csábíthatja Vlagyimir Putyin orosz elnököt, a Fehér Ház eddig halált nem okozó eszközök, köztük golyóálló mellények, éjjellátók, elsősegély-felszerelések és utászfelszerelések szállítására korlátozta az amerikai segítségnyújtást" - emlékeztetett a NYT.

Miután azonban Oroszországot nem sikerült gazdasági szankciókkal elrettenteni attól, hogy nehézfegyvereket és katonákat küldjön Kelet-Ukrajnába, a védelmi fegyverek szállítása ismét szóba került Washingtonban.

"Bár továbbra is a diplomáciai megoldás elérésére összpontosítunk, mindig mérlegelünk más lehetőségeket is, amelyek segíthetnek teret nyitni a válság tárgyalásos megoldása előtt" - idézte a lap Bernadette Meehannek, a Nemzetbiztonsági Tanács egyik szóvivőjének szavait.



A The New York Times emellett azt állította, egy hétfőn nyilvánosságra kerülő független jelentés arra ösztönzi az Egyesült Államokat, hogy 3 milliárd dollár értékben szállítson Ukrajnának védelmi fegyvereket és felszereléseket, köztük felderítő drónokat és harckocsi-elhárító rakétákat.

Az AP amerikai hírügynökség forrása szerint az elnök attól tart, hogy a lépéssel "segéderőkkel vívott háborút" indít Oroszország ellen, valamint kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az ukrán hadsereg képes-e hatékonyan bevetni nagy hatásfokú fegyvereket. Obama aggályai szerint az ukránok semmilyen szintű felfegyverzése sem hozná őket egy szintre az oroszokkal a katonai képességek/vitézség terén.

A washingtoni forrás szerint Barack Obama a fegyverszállítások lehetőségét a döntést megelőzően meg kívánja vitatni az európai vezetőkkel, így Angela Merkel német kancellárral is, aki jövő hétfőn a Fehér Ház vendége lesz.
(Merkel most hétfőn Budapesten, Orbán Viktor miniszterelnökkel egybehangzóan kijelentette, hogy nem kíván fegyvert szállíttatni Ukrajnába.)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.