Ukrán válság

A Kreml szerint veszélyben van a "normandiai négyek" újabb találkozója

A kijevi hatalom által Délkelet-Ukrajnában felújított harcok veszélyeztetik a "normandiai négyek" újabb találkozóját - figyelmeztetett kedden az orosz elnök szóvivője.

2015.01.20 15:02MTI

Dmitrij Peszkov a RIA Novosztyi állami hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy "a harci cselekmények minden kétséget kizáróan komolyan aláássák" az orosz, az ukrán, a francia államfő és a német kancellár tanácskozása előkészítésének eredményességét.

Moszkva azzal vádolja az ukrán vezetést, hogy már a január 1. és 14. közötti ortodox karácsonyi és újévi ünnepek alatt megsértette a minszki tűzszüneti megállapodást, majd azt követően erőteljes tüzérségi támadást indított a szakadárok ellen, Donyecket és más kelet-ukrajnai településeket célba véve.

Kijev ellenben azt állítja, hogy a szakadárok támadásai újultak fel az utóbbi napokban Délkelet-Ukrajnában az ukrán fegyveres erők állásai és a Kijev ellenőrzése alatt lévő térségbeli települések ellen.

Shutterstock fotó

Eközben Moszkva és Kijev között újult erővel folytatódott a diplomáciai viszály is. Mindkét fél a másikat hibáztatta a békés rendezési folyamat megakasztásáért. A Kreml vasárnap közölte, hogy Petro Porosenko ukrán elnök visszautasította orosz kollégája, Vlagyimir Putyin múlt csütörtöki békejavaslatát. Az orosz államfő a Donyec-medencei összecsapások beszüntetésére, a 100 milliméternél nagyobb kaliberű tüzérségi eszközök, az úgynevezett nehézfegyverzet visszavonására szólított fel, és ennek menetrendjére tett javaslatot Porosenkónak küldött levelében.

Az orosz külügyi tárca kedden az uniós külügyminiszterek hétfői tanácskozását kommentálva csupán annyit közölt: "az Európai Unió nem áll készen arra, hogy helyesbítse barátságtalan politikáját, és elfogulatlanul értékelje a kijevi hatalom ténykedését, amely az elért megállapodásokat megsértve felújította a harci cselekményeket".

Vlagyimir Putyin orosz, Petro Porosenko ukrán és Francois Hollande francia államfő, valamint Angela Merkel német kancellár először tavaly június 6-án Franciaországban, a második világháborús szövetséges csapatok normandiai partraszállásának 70. évfordulós megemlékezésén folytatott informális beszélgetést az ukrajnai válság megoldásáról. Azóta ebben a körben több egyeztetést tartottak külügyminiszteri szinten is.

A múlt csütörtökre a kazah fővárosba, Asztanába tervezték a "normandiai négyek" legújabb csúcstalálkozóját, de azt bizonytalan időre elhalasztották. A Kommerszant című orosz napilap közlése szerint ugyanis a négy ország külügyminiszterei nem tudták az ellentéteket feloldani múlt hétfői berlini egyeztetésükön. A lap azt is közölte, hogy Nurszultan Nazarbajev kazah államfő csütörtökön január végén javasolta megtartani a normandiai négyek állami vezetőinek asztanai találkozóját.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.