A személyi igazolványt is bevonhatják
A német kormány korlátozná a szélsőséges iszlamisták mozgási szabadságát
Az új tervezet szerint a személyi igazolványt is bevonhatják majd legfeljebb három évre.
2015.01.14 19:59MTIA német kormány az erőszakos cselekményekre elszánt iszlamistaként számon tartott személyek mozgási szabadságának korlátozásáról fogadott el törvényjavaslatot szerdai berlini ülésén.
A hatóságok jelenleg is bevonhatják mindazok útlevelét, akikről feltételezik, hogy azért akarják elhagyni az országot, hogy terrorista szervezethez csatlakozzanak, harcoljanak vagy kiképzésen vegyenek részt. Az új tervezet szerint azonban a személyi igazolványt is bevonhatják majd legfeljebb három évre. Az igazolvány helyett egy ideiglenes személyi okmányt állítanak ki, amelyen több nyelven jelzik, hogy nem jogosít fel Németország határának átlépésére - áll a törvényhozás elé terjesztett javaslatban.
A kormány szerint a szigorításra azért van szükség, mert a szélsőséges iszlamisták többnyire Törökországon keresztül utaznak Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más terrorista szervezethez, de a jelenlegi szabályok szerint a német állampolgárok különösebb ellenőrzés nélkül utazhatnak Törökországba személyi igazolvánnyal.
A kormány célja annak megakadályozása, hogy "Németország terrorizmust exportáljon" a térségbe - mondta Thomas de Maiziere belügyminiszter a kormány ülése után.
A berlini vezetés egy sor további terrorellenes intézkedésen is dolgozik, hamarosan javasolják majd egyebek között, hogy már a terrorista kiképző táborba való utazásra irányuló előkészületeket - vagyis például az utazás szervezését - is nyilvánítsák bűncselekménynek, és tegyék büntethetővé a terrorista szervezetek anyagi támogatását, értékhatártól függetlenül.
A csomag a párizsi vérengzéstől függetlenül, már hónapok óta készül, a mészárlás után azonban feléledt egy korábbi vita a digitális kommunikáció - telefonálás, e-mailezés - adatainak úgynevezett készletezéséről, hosszú távú tárolásáról (Vorratsdatenspeicherung).
A parlamenti ellenzék a személyes adatok védelmére hivatkozva továbbra is elutasítja az úgynevezett metaadatok ("az adatok adatai", amelyek azt mutatják, hogy ki mikor kivel közölt valamit) tárolását, és az ügy a kormánykoalíciót is megosztja. A konzervatív CDU/CSU oldalán többen sürgetik az eljárás bevezetését, amelytől a bűncselekmények hatékonyabb felderítését remélik, és a koalíciós társ szociáldemokraták részéről is vannak támogatói az ügynek, de többek között a szociáldemokrata igazságügyi miniszter, Heiko Maas elutasítja a tervet, egyebek között arra hivatkozva, hogy a francia törvények engedélyezik az adatkészletezést, de a párizsi mészárlást így sem sikerült megakadályozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06