Vatikán

Csaknem hatmillió emberrel találkozott idén a pápa

A majdnem hatmilliós szám becsült adat, mivel a szerdai általános audienciákra például "csak" 1,2 millióan foglaltak ülőhelyet, és a pápával való találkozókon részt vevő tömeg nagy része a Szent Péter téren állva hallgatta az egyházfőt.

2014.12.29 15:39MTI

Mintegy hatmillióan vettek részt a Ferenc pápával a Vatikán különböző helyszínein rendezett találkozókon a miséktől az audienciákig - közölte hétfőn a Vatikán.

Az adat azokra vonatkozik, akik a Szent Péter téren és a vatikáni audiencia-teremben rendezett általános meghallgatásokon és a pápai államban adott magán audienciákon vettek részt, valamint jelen voltak a Szent Péter-bazilikában, a Szent Péter téren és a Szent Márta-házban a Ferenc pápa által bemutatott miséken vagy a vasárnap délben mondott beszédein.

A majdnem hatmilliós szám becsült adat, mivel a szerdai általános audienciákra például "csak" 1,2 millióan foglaltak ülőhelyet, és a pápával való találkozókon részt vevő tömeg nagy része a Szent Péter téren állva hallgatta az egyházfőt.

A legtöbben, 730 ezren idén áprilisban látták és hallották személyesen Ferenc pápát, amikor a vatikáni szertartások között volt XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatása is. 2013-ban - Ferenc pápa megválasztásának évében - 6,6 millióan jöttek el a Vatikánba.

Az olasz sajtókommentárok szerint az adatok azt mutatják, hogy Ferenc pápa "varázsa" nem csökkent, és továbbra is tömegeket vonz Rómába. A mintegy hatmillióban nincsenek benne azok, akikkel Ferenc pápa idei olaszországi és külföldi útjai alatt találkozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.