Kompbaleset

Magyarok is lehettek a felgyulladt olasz komphajón

Egy ember életét vesztette, ketten pedig megsebesültek annak a tűznek a következtében, amely egy olasz komphajó fedélzetén ütött ki vasárnap reggel a Jón-tengeren. A fedélzeten állítólag két magyar állampolgár is volt.

2014.12.29 05:10MTI

A baleset Görögország északnyugati partjainál történt, de az ítéletidő rendkívüli mértékben nehezítette a mentést, a lángokat estére sem sikerült eloltani. A délutáni órákban ugyanis a szél sebessége elérte az óránkénti 90 kilométert, így nagy erővel sodorta a Norman Atlantic nevű égő hajót az "olasz csizma sarka" és Albánia közötti szoros felé. Az erős légmozgás és hullámzás ezért jelentősen lassította a mentőhelikopterek és a bajba jutott komp segítségére sietett hajók számára a mentést. Hét hajó érkezett ugyanis a meglehetősen rossz időjárási viszonyok között zajló mentés segítéséhez. A bajba jutott kompot körbevették, hogy csökkentsék a hullámzást, és segítsék a mentőcsónakok vízre eresztését. Többen pánikba estek az égő komphajón és a tengerbe ugrottak.

MTI/AP/Olasz haditengerészet

Délutánra több mint 120 embert sikerült mentőcsónakokba juttatni, egy részüket a környező hajókon helyezték el, egy másik csoportjukat az olaszországi Lecce városának kórházába szállították helikopterekkel. A komphajón eredetileg 478-an tartózkodtak, ebből 422 volt az utas, 56 pedig a személyzetet alkotta). Az ANSA olasz hírügynökség szerint az utasok közül 234 görög, 54 török, 22 olasz és ugyanennyi albán, 18 német 10 svájci, 9 francia, de van néhány orosz, osztrák, brit, holland, horvát, szíriai, afgán bolgár, iraki, továbbá két magyar állampolgár is. Délután még több mint 300 ember volt a lángoló kompon, estére már csak mintegy százan várták a szabadulást.

A híradások szerint egy görög utas vesztette életét, holttestét a vízből mentette ki az olasz parti őrség egyik hajója. A férfi vélhetően a mentés során eshetett a vízbe. A két sebesültről nincsenek konkrét információk.

A Mega görög tévé riportja szerint egy hatalmas teherszállító hajó vízre bocsátotta saját mentőcsónakjait, de az időnként négyméteres hullámok miatt nem tudott közel jutni a Norman Atlantichoz. Olaszországból két repülőgép, egy helikopter és egy hajó indult segíteni a mentést. A komphajó alsó fedélzetén lévő mentőcsónakokhoz sajnos egyáltalán nem lehetett hozzáférni. A beszámolók szerint ugyanis azon a helyen olyan nagy volt a hőség, hogy az emberek cipőtalpa is olvadni kezdett, ha arra a fedélzeti részre léptek. Este az egyik olasz hajónak sikerült a komphajó orrához kapcsolódnia, ezzel megállította a további sodródás, bár a komp így is az albán partoknál van már.

A hajó a görögországi Patrasz kikötőjéből tartott az olaszországi Anconába, és az Othonoi görög szigettől mintegy 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést. Othonoitól északra található a térség nagyobb és jóval ismertebb szigete, Korfu.

A tűz oka egyelőre ismeretlen. Annyit azonban tudni, hogy a rakodótérben keletkezett. Mintegy 222 jármű van a hajó gyomrában. Értesülések szerint 15 teherautó olajat szállított.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.