Ebola

Az amerikai kongresszus hozzájárult a nyugat-afrikai katonai segítségnyújtáshoz

Hozzájárult az amerikai kongresszus pénteken, hogy a Pentagon 750 millió dollárt fordíthasson az Ebola-járvány elleni katonai segítségnyújtásra Nyugat-Afrikában.

2014.10.10 20:03MTI
freedigitalphotos.net/Phaitoon

Az összeget négy kongresszusi testületnek - a két ház katonai bizottságának és katonai beszerzési bizottságának - kellett jóváhagynia. Három bizottság jóváhagyását követőn pénteken James Inhofe, a szenátus katonai bizottságának rangidős tagja is feladta a törvényhozási felhatalmazást hátráltató ellenállását. Inhofe ugyanakkor közleményben szögezte le, hogy az amerikai védelmi minisztérium továbbra sem közölte vele, hogy a hadsereg hogyan adja majd át feladatait más kormányzati szerveknek és nonprofit csoportoknak.

Beleegyezését azzal indokolta, hogy a járvány miatt kialakult vészhelyzetben egyedül az amerikai haderő képes hatékonyan fellépni. A 750 millió dollár arra elegendő, hogy egy fél évig fedezze Nyugat-Afrikába a mintegy 3900 katona részvételével végrehajtandó műveletek költségeit.

A tervek szerint az amerikaiak egészségügyi elkülönítőket hoznak létre és segélymunkásokat képeznek ki. Libériában mintegy 300 katona már megkezdte a munkát.

A texasi egészségügyi hatóságok pénteken közölték, hogy negatívnak bizonyult annak a seriff-helyettesnek a vizsgálati eredménye, akit szerdán Ebola gyanújával szállítottak kórházba.

A rendőr megfordult abban a lakásban, ahol az Egyesült Államokban Ebolával elsőként diagnosztizált libériai Thomas Eric Duncan lakott, aki szerdán belehalt a betegségbe.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.