A pápa a modern keresztényüldözésről

Ferenc pápa: ma nincs kevesebb keresztény vértanú, mint Néró császár idején

A modern keresztényüldözésről beszélt hétfőn Ferenc pápa, aki szerint ma nem halnak kevesebben mártírhalált hitükért, mint a keresztényüldözések első évszázadaiban.

2014.06.30 18:48MTI
freedigitalphotos.net/Vichaya Kiatying-Angsulee

A vatikáni Szent Márta-házban bemutatott szentmise homíliájában Ferenc pápa kijelentette: ma is számos keresztény áldozza fel életét hitéért.

Az egyházfő Péter és Pál apostol június 29-i ünnepére emlékeztetve megjegyezte, hogy nagyon sok keresztényt üldöztek Néró idején, de “ma sincsenek kevesebben”.

A róla elnevezett római bazilika alatt eltemetett Szent Pétert és Szent Pált is 64-ben, Néró császár uralkodása (54-68) idején ölték meg. Néró volt az első római császár, aki elrendelte a keresztények üldözését.

Péter apostolt a Szent Péter bazilika helyén álló római circusban feszítették keresztre fejjel lefelé, Szent Pált pedig lefejezték. Ferenc pápa hozzátette, korunkban többen tesznek tanúságtételt hitük mellett, több a keresztény mártír, mint a kereszténység elején.

Kijelentette, a vértanúk kiontott vére számos kis egyház magját ülteti el. Az egyházfő kiemelte a közel-keleti keresztények által elszenvedett üldöztetést. Ugyanakkor megjegyezte, hogy vannak keresztények, akiket “elegáns módon, fehér kesztyűvel kergetnek el: ez is üldözés”.

Ferenc pápa tavalyi megválasztása óta gyakran ismétli azt a kijelentését, miszerint kétezer év elteltével sem csökkent a keresztények üldözése, sőt erősebb, mint valaha volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.