Finanszírozási gondok
Többnapos sztrájkba kezdtek a francia légiforgalmi irányítók
A legnagyobb francia repülőterekről induló, vagy oda érkező járatok egyötödét törölni kellett, de fennakadások voltak a dél-franciaország feletti légtér irányításában is.
2014.06.24 20:14MTIHatnapos sztrájkot kezdtek kedden a francia légiforgalmi szolgálat egyes irányítói, mert nem elégedettek a cég finanszírozásának megoldásával.
A Dow Jones hírügynökség keddi beszámolója szerint a legnagyobb francia repülőterekről induló, vagy oda érkező járatok egyötödét törölni kellett, de fennakadások voltak a dél-franciaország feletti légtér irányításában is. Előrejelzésük szerint a járatok mintegy 20 százalékát szerdán is törölhetik.
A Ryanairnek 98 járatot kellett törölnie, közleményében azt írta, elvetetné az Európai Bizottsággal a légiforgalmi irányítók sztrájkjogát. A másik nagy európai diszkont légitársaság, az easyJet 28 járatot nem indított el. Az Air France járatait ugyanakkor nem érintette ekkora mértékben a munkabeszüntetés: járataik 10 százaléka nem indult el.
Tony Tyler, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezérigazgatója közleményében hangsúlyozta: az irányítók több millió ember szabadságát tehetik tönkre, amelyért megdolgoztak, a sztrájk időzítése rosszindulatúságot feltételez.
Nem minden légiforgalmi irányító vesz részt a vasárnapig tartó munkabeszüntetésben, akik csatlakoztak, azt mondták, az irányító szolgálatok finanszírozása nem megfelelő, kevés pénz jut fejlesztésre.
Azt szeretnék, ha a légitársaságok által fizetett repülőtéri díjakat 10 százalékkal emelnék, ugyanakkor a légi cégek ennek ellenkezőjét szeretnék. Az országban még a 80-as években kifejlesztett, és azóta többször felújított rendszer működik, ezért cserére szorul. A budapesti járatokat egyelőre nem érinti a munkabeszüntetés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06