Európai tervek
Lemondott a finn miniszterelnök
Katainen május 5-én jelentette be, hogy meg akar válni mindkét funkciójától, és inkább az európai politika színpadán kívánja folytatni tevékenységét.
2014.06.16 11:52MTIJyrki Katainen finn miniszterelnök benyújtotta lemondását hétfőn reggel Sauli Niinistö köztársasági elnöknek - közölte az államfő hivatala.
Katainen 2011 óta töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Lemondása automatikusan a kormány távozását is jelenti.
"Az elnök elfogadta a lemondást, és arra kérte a kormányt, hogy folytassa feladatainak teljesítését az új kormány kinevezéséig" - áll az elnöki hivatal közleményében. Ez a következő napokban várható.
Szombaton Alexander Stubb külkereskedelmi és Európa-ügyi minisztert választotta Katainen helyett új elnökévé a liberális konzervatív finn Nemzeti Koalíciós Párt (Kokoomus) Lahtiban rendezett kongresszusán. Stubb a pártelnöki mellett a miniszterelnök tisztséget is átveszi majd elődjétől a 2015-ös következő parlamenti választásokig.
Katainen május 5-én jelentette be, hogy meg akar válni mindkét funkciójától, és inkább az európai politika színpadán kívánja folytatni tevékenységét. Arra is esélyesnek látják, hogy José Manuel Durao Barroso utóda legyen az Európai Bizottság élén.
Finnországot a 2011. áprilisi választások óta összesen hat - konzervatív, kereszténydemokrata, illetve szociáldemokrata, baloldali és zöld - pártból álló nagykoalíciós kormány irányította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:42 Megszólalt Forsthoffer Ágnes a vagyonnyilatkozatáról
- 8:26 Fidesz-közeli kapcsolatok az Ötkert-botrány hátterében?
- 6:18 Három magyar érem a birkózó-világbajnokságon
- 18:21 Napokig szenvedhetett egy elütött macska Cegléden, gazdája nem vitte orvoshoz
- 16:51 Lejárt Fekete-Győr András Orbán-rezsimtől kapott börtönbüntetésének próbaideje
- 14:30 Megdöbbentek az állatvédők, miután rejtélyes rosszulléteket produkáltak a gólyák
- 12:27 Ezer éve nem látott szuper El Niño alakulhat ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


