Nem elegáns
EU: Orbán vs. Juncker
A Fidesz és az Európai Néppárt közötti problémának tekinti Jean-Claude Juncker, hogy Orbán Viktor nem támogatja, hogy ő legyen az Európai Bizottság elnöke.
2014.05.26 15:32MTIAz Euronews hírtelevízió - a honlapján található tájékoztatás szerint - arról kérdezte Junckert, hogy mit szól ahhoz, hogy a magyar kormányfő nem támogatja, hogy ő legyen a bizottság elnöke, miután korábban a magyar kormány konfliktusba került az általa vezetett kormány és pártjának tagjaival.
"Ez a Fidesz és a Néppárt közötti probléma. Nem fogadom el, hogy az, hogy egy korábbi luxemburgi miniszter valamilyen módon vitába szállt a magyar kormánnyal, érvnek tűnhessen amellett, hogy egy másik luxemburgit ki lehessen zárni a bizottsági elnöki posztból. Ez nem igazán elegáns érv" - válaszolta Juncker a Euronews kérdésére.
2010-ben Juncker kormányának külügyminisztere, ám a koalíció kisebbik pártjához, a Luxemburgi Szocialista Munkáspárthoz tartozó Jean Asselborn a médiatörvény elfogadását követően bírálta a jogszabályt, majd a Junckerrel egy párthoz tartozó, szintén néppárti Viviane Reding - a Juncker-kormány által az Európai Bizottságba delegált igazságügyi és alapjogi biztos - a magyar igazságügy függetlenségének alakulásával kapcsolatban fogalmazott meg több ízben kifogásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06