Szíria
MSF - öt segélymunkás szabadult ki az emberrablók fogságából
Az MSF négy mobilkórházat működtet Szíria északi részén, az ott dolgozó önkéntesek mind illegálisan jutnak el a helyszínre.
2014.05.16 08:15MTIKiszabadult az emberrablók fogságából az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi egészségügyi segélyszervezet öt alkalmazottja, akit január elején ejtettek túszul Szíria északnyugati részén.
A szervezet csütörtök este jelentette be közleményében, hogy két túsz még április 4-én nyerte vissza szabadságát, és hármat két nappal ezelőtt engedtek el. Mindnyájan jól vannak, és úton vannak hazafelé.
Az MSF belga, dán, perui, svéd és svájci alkalmazottját január elején rabolták el. A szervezet nem részletezte, hogy milyen módon nyerték vissza szabadságukat.
Feltehetően az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet emberei rabolták el őket. A bűncselekmény után az MSF biztonsági okokból bezárt egy kórházat és két orvosi rendelőt Szíria északnyugati Latakia tartományában.
Az MSF négy mobilkórházat működtet Szíria északi részén, az ott dolgozó önkéntesek mind illegálisan jutnak el a helyszínre. Emellett a szervezet 27 szíriai kórháznak és 56 orvosi rendelőnek nyújt segítséget az ellenzék által ellenőrzött területeken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06