Ausztrál kormányfő
Már csak a mélyben kutatják az eltűnt utasszállító nyomait
A kiterjedt légi és tengeri kutatások ellenére az eltűnt gépnek eddig semmilyen darabját nem találták meg.
2014.04.28 08:54MTIÚj szakaszba lép a múlt hónap elején eltűnt malajziai utasszállító repülőgép utáni kutatás, miután már semmi esély nincs arra, hogy az óceán felszínén találjanak belőle bármilyen darabkát - jelentette ki hétfőn Tony Abbott ausztrál miniszterelnök. Az új szakaszban az Indiai-óceán fenekén az eddiginél jóval szélesebb területen keresik a gép maradványait.
A Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó, MH370-es járatának március 8-án veszett nyoma. A Boeing 777-200-as repülőgép fedélzetén 239 ember tartózkodott, közülük több mint 150 kínai állampolgár volt.
A kiterjedt légi és tengeri kutatások ellenére az eltűnt gépnek eddig semmilyen darabját nem találták meg. Abbott hétfőn azt mondta, elképzelhető, hogy később sem sikerül nyomára bukkanni a gépnek. Hozzátette mindazonáltal, hogy mindent megtesznek, "amit emberileg és az ésszerűség határain belül" meg lehet tenni.
Abbott szerint az új kutatási terület mintegy 80-szor 700 kilométert tesz ki, és tengeralattjárós átvizsgálása 6-8 hónapig is eltarthat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06