Választás 2014
Az érvénytelen levélszavazatokkal fizették a tanulópénzt
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy vélte, a külhoni magyarság érvénytelen levélszavazatai az első választási részvétel "tanulópénzének" minősülnek.
2014.04.09 12:46MTISzerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján a pártelnök az MTI kérdésére elmondta, a sok érvénytelen szavazat semmiképpen nem jelenti azt, hogy az erdélyi magyarok nem tudnak magyarul. Szerinte az érvénytelen szavazatok csupán arról árulkodnak, hogy a levélben szavazás intézménye nincs még eléggé bejáratva.
Az EMNP elnöke reményét fejezte ki, hogy a Nemzeti Választási Iroda pontos kimutatást készít arról, miben hibáztak az érvénytelenül szavazók, és ezzel segíti hogy a következő választásokon kiküszöböljék a hibákat.
Toró hozzátette: akik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vagy az EMNP önkénteseinek a segítségét igényelték az azonosító nyilatkozat kitöltésében, a levélszavazat borítékolásában és eljuttatásában, biztosan érvényesen szavaztak.
Az EMNP elnöke szerint a két szervezet derekasan kivette a részét a választási részvétel elősegítésében. Hozzátette, az erdélyi magyarok közül mintegy 370 ezren tettek állampolgársági esküt a választások előtt, közülük mintegy 240 ezren voltak választó korúak, akik közül 135 ezren regisztráltak, és mintegy 110 ezren éltek a szavazati jogukkal.
Toró T. Tibor nem tartotta rossznak az erdélyi részvételi arányt. Hozzátette, a választói névjegyzékbe felvett erdélyiek közül mintegy 85-90 ezer ember az EMNT és az EMNP segítségével regisztrált, és 65 ezren a két szervezet segítségével juttatták el szavazatukat a magyar külképviseletekre vagy a magyar postára.
A sajtótájékoztatón Soós Sándor, az EMNP elnöke említette meg, hogy a párt önkéntesei a Fidesz magyarországi választási kampányának a hajrájába is besegítettek. Hozzátette, tudomása szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs és Bihar megyei szervezeteinek az önkéntesei a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kampányát erősítették.
Toró T. Tibor hozzátette, az RMDSZ dolga annak a tisztázása, hogy mely magyarországi pártot tekinti partnerének, és hogyan rendezi azt, hogy míg a szövetség országos vezetői a Fidesz eredményváróján vettek részt, a párt egyes szervezetei más magyarországi pártok kampányát erősítették.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06