Három magyar állampolgárt is kitiltottak

Kommandósok toloncolják ki Romániából az Új Magyar Gárda tagját

Kitoloncolják Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját, akit csütörtökön öt évre nemkívánatos személlyé nyilvánított egy román bíróság.

2014.03.20 18:35MTI

Mikola Bélát romániai idő szerint fél öt körül vették őrizetbe a kommandósok marosvásárhelyi lakásán, és autóban a román-magyar határhoz viszik - közölte a hírügynökség.

Az Új Magyar Gárda tagját a bukaresti ítélőtábla nyilvánította öt évre nemkívánatos személlyé. A bukaresti belügyminisztérium által kezdeményezett eljárás nyomán született bírósági ítélet nem jogerős, de végrehajtható.

A Mikola Béla elleni eljárással egy időben másik három magyar állampolgárt is kitiltottak Romániából, köztük a Jobbik két képviselőjét. Őket azzal gyanúsítják, hogy olyan szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik. A román belügy a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés után intézkedett a négy magyar állampolgár ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.