Vitatott nagykövetek

Perrel fenyegeti az amerikai külügyminisztériumot a diplomaták egyesülete

Perrel fenyegette meg az Amerikai Külszolgálati Egyesület (AFSA) az amerikai külügyminisztériumot arra az esetre, ha az nem bocsátja rendelkezésére az új nagykövetjelöltek alkalmasságát igazoló okmányokat.

2014.03.06 07:52MTI
freedigitalphotos.net

Az AFSA 28 tagú kormányzótanácsa egyhangúlag szavazott a dokumentumok kikérése mellett. Az egyesület vezetése eredetileg arról döntött volna szerdán, hogy elutasítsa-e jelölteket, de a jelek szerint végül úgy döntöttek, hogy mérlegelni kívánják a kormány érveit.

Az elmúlt hónapokban legkevesebb három amerikai nagykövetjelölt - a budapesti diplomáciai képviselet élére szánt Colleen Bell, az oslói misszió irányítására készülő George Tsunis és a Buenos Aires-i nagykövetség vezetésére kiszemelt Noah Bryson Mamet - alkalmassága körül bontakoztak ki viták Washingtonban, miután a leendő diplomaták kifogásolhatóan szerepeltek a szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán.

Az AFSA bejelentette, hogy bírósági úton kényszeríti a "bizonyított alkalmassági bizonyítványok" bemutatását a diplomáciai tárcától, amennyiben az csütörtökön a nap végéig önként nem tesz eleget ennek. Az egyesület szerint a minisztérium eddig nem teljesítette azt kérését, hogy az iratokat az információszabadságra vonatkozó törvény alapján tegye hozzáférhetővé a számára.

"Az AFSA-t továbbra is aggasztja több új jelölt alkalmassága" - írta közleményében az egyesület. "AZ AFSA célja annak biztosítása, hogy az országot a legalkalmasabb személyek képviseljék nagykövetként. Az AFSA hisz abban, hogy az elnök és az amerikai nép nem érdemel ennél kevesebbet" - állt a dokumentumban.

A jelöltek közül többen Barack Obama elnök újraválasztási kampánya érdekében folytatott adománygyűjtés jutalmaként kerülnének külszolgálati posztokra. A budapesti, az oslói és a Buenos Aires-i nagykövetjelöltről meghallgatása során kiderült, hogy nem rendelkezik beható ismeretekkel a leendő fogadó országról.

A 16 ezer aktív és nyugállományú diplomatát tömörítő AFSA február végén közölte: nem ellenzi a hivatalos diplomáciai tapasztalattal nem, vagy alig rendelkező személyek nagyköveti jelölését, ugyanakkor irányelveket tett közzé, amelyek azt tartalmazzák, hogy az Egyesült Államok leendő nagyköveteinek kiválasztásakor milyen szempontokat kellene mérlegelnie a Fehér Háznak és a szenátusnak.

Az AFSA négy témacsoportba szedett állásfoglalása szerint leendő amerikai nagyköveteknek vezetői képességekkel, egyéniséggel, bizonyított kapcsolatteremtési képességekkel kell rendelkezniük, érteniük kell a magas szintű politikát és műveleteket, a kulcsfontosságú amerikai érdekeket és értékeket az érintett országgal vagy szervezettel kapcsolatban, érteniük kell a menedzsmenthez, valamint érteniük kell a fogadó országhoz és a nemzetközi kapcsolatokhoz.

A szenátus demokrata többségű külügyi bizottsága egyébként a jelölteket - Mamet kivételével - a támogatásáról biztosította, a végleges megerősítés a szövetségi felsőház plenáris szavazásától függ. John McCain republikánus szenátor a The Wall Street Journalban nemrégiben megjelent publicisztikájában azt javasolta, hogy a szövetségi felsőház utasítsa el az oslói, a budapesti és a Buenos Aires-i nagyköveti jelölést.

A The Washington Post szerint ha az AFSA a bírósági megoldásra kényszerül, akkor előfordulhat, hogy csak a szenátusi végszavazást követően jut majd hozzá a dokumentumokhoz.

Az egyesület egyébként régóta érvel amellett, hogy az amerikai kormányzatok, pártállásuktól függetlenül a nagykövetek kiválasztásánál a külügyi szolgálat hivatásos tagjait, ne pedig a politikai adománygyűjtőket részesítsék előnyben.

Az AFSA az 1994 óta először emelt nyíltan kifogást a nagyköveti jelölések ellen. Akkor - a Bill Clinton elnök által a berni posztra kiválasztott Larry Lawrence esetében - az egyesületnek nem sikerült megakadályoznia a kinevezést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.