Elfogadhatatlan
Kelet-Ukrajna, Nyugat-Ukrajna? - NEM!
Csehország és Szlovákia egyaránt elfogadhatatlannak és valószínűtlennek tartja Ukrajna kettéválását - értett egyet a cseh és a szlovák külügyminiszter kedden, első hivatalos találkozóján.
2014.02.25 21:31MTILubomir Zaoralek, a cseh és Miroslav Lajcak, a szlovák diplomácia vezetője Pozsonyban tanácskozott az ukrán helyzetről. Mint mondták, Ukrajnának ki kell lábalnia a mély politikai válságból, ez lesz az átmeneti kormány fő feladata. "A kettéválás teljesen elfogadhatatlan forgatókönyv. Visszalépés lenne. Úgy vélem, hogy a legtöbb ukrán nem szeretné a szétválást" - mondta a cseh külügyminiszter a találkozó után. Hozzátette, hogy a választások eredményként létrejövő kormánynak olyan politikai rendszert kell kialakítania, amely elejét veszi az utóbbi három hónap történéseihez hasonló konfliktusnak.
"Ha a majdani kormány nem tudja egyesíteni az országot és lecsitítani a politikai indulatokat, akkor a konfliktus három-négy év múlva megismétlődhet, és még súlyosabb, véresebb, bonyolultabb lehet" - mondta Lubomir Zaoralek. A két külügyminiszter egyetértett abban, hogy csakis a választások és az új ukrán kormány megalakulása után lehetséges felújítani a tárgyalásokat Ukrajna és az Európai Unió között a társulási szerződésről. A cseh külügyminiszter ehhez hozzáfűzte, hogy szükség van a bizalom erősítésére az EU és Oroszország között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06