Szigorúbb büntetés
Az ugandai elnök aláírta a sokat bírált melegellenes törvényt
Aláírta hétfőn az ugandai államfő a homoszexualitást az eddiginél szigorúbban büntető törvényt.
2014.02.24 14:12MTI
freedigitalphotos.net
Yoweri Kaguta Museveni a fővárostól, Kampalától 40 kilométerre található elnöki rezidenciáján kormányzati tisztségviselők, tudósok és újságírók jelenlétében látta el kézjegyével a jogszabályt.
Mint később elmondta, azért döntött így, mert továbbra sincs tudományos bizonyíték arra, hogy a homoszexualitás a génekkel magyarázható.
Az ugandai államfő január közepén a parlament elnökének küldött levelében még azt közölte, hogy nem írja alá a vitatott törvényt, amelynek életbe léptetésétől többek között az Egyesült Államok is óva intette az afrikai országot. Az ugandai parlament december 20-án hagyta jóvá a homoszexuálisok ellen irányuló törvényt, amelynek alapján a "sorozatos bűnelkövetők" akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak.
A jogszabály ezenkívül a homoszexualitás nyilvános támogatását is szankcionálja. Az azonos neműek közötti vonzalom már korábban is illegális volt az afrikai országban egy, a gyarmati időszakból származó törvény alapján, amely bünteti a "természet rendjével ellentétes" szexuális cselekményeket.
Museveni a jogszabállyal kapcsolatban nemrég úgy nyilatkozott, azt tervezi, hogy annak aláírását elhalasztja, esélyt adva a tudósoknak arra, hogy bebizonyítsák, a homoszexualitás a génekben is kódolva lehet, és az nem az "életmód megválasztásáról" szól.
Az ugandai elnök ezzel a bejelentésével valószínűleg az ország legfontosabb adományozójának számító Washingtont akarta megnyugtatni, miután Barack Obama amerikai elnök arra figyelmeztette Kampalát, hogy a "minden ugandai számára visszalépést jelentő" melegellenes jogszabály bevezetésének következményei lesznek a kétoldalú kapcsolatokra.
Az ugandai kormány tisztségviselői ezután azzal vádolták Obamát, hogy megpróbálja zsarolni a kelet-afrikai országot, amely évente mintegy 400 millió dollárnyi (mintegy 90 milliárd forintnyi) segélyt kap az Egyesült Államoktól. Uganda a Nyugat egyik kulcsfontosságú szövetségese a szomáliai iszlamista szélsőségesek elleni harcban.
Az Afrika szarván található országban az ugandai kontingens adja az Afrika Unió (AU) békefenntartó erejének gerincét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


